Ugrás a tartalomra

Nem bírt egymással a Real és a Chelsea

2021.04.27
23:14
2021.04.27
23:24
Forrás
nemzetisport.hu, m4sport.hu
A labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjében, a párharc első felvonásán a Real Madrid hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott a Chelsea-vel. A visszavágót május 5-én rendezik meg Londonban.

A Chelsea kezdte jobban a találkozót, mezőnyfölénye mellett helyzetekben is veszélyesebb volt, és bár elsőre Thibaut Courtois bravúrja még megmentette a kapott góltól a háromvédős rendszerben kevéssé magabiztosan futballozó házigazdát, szűk negyedóra elteltével Christian Pulisic megindulása és jó egyéni megoldása után viszont előnybe kerültek a Kékek. A szakadó madridi esőben lassan tért magához a Real, a félidő derekán viszont akár egyenlíthetett volna: Karim Benzema lövése után csattant a labda a kapufán. Sőt, a francia csatár pár perccel később egy szögletvariációt követően egalizált is, a saját maga elé fejelt játékszert a kapunak oldalt állva vágta látványos mozdulattal a hálóba. A BL-ben 71. gólját szerző Benzema ezzel beérte a sorozat örökranglistájának negyedik helyén a madridi klublegendát, Raúlt.

Az alacsonyabb iramú második félidőt kevésbé a látványos, mint inkább a biztonsági játék jellemezte. Bár a Real Madrid a hajrában fokozta nyomást, újabb gól nem született.

Bajnokok Ligája
Real Madrid
Chelsea

Most

16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.
15:56

Adománydobozt, mobiltelefont is loptak

A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai a zombori rendőrséggel együttműködve letartóztatták a 2001-es születésű szabadkai V.P.-t és az 1995-ben született Apatin környéki N.M.-et, minősített lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.