Ugrás a tartalomra

Nikolics Nemanja: nekem is hirtelen volt a döntés

2022.08.13
11:52
Forrás
MTI
Nikolics Nemanja a nyáron szerette volna alaposan megfontolni klubváltását, végül mégis hirtelen kellett döntést hoznia, amikor hét közben a török másodosztályban újonc Pendikspor labdarúgócsapatához igazolt.

A 42-szeres magyar válogatott támadó a közmédiának elmondta: alighanem több embert meglepett a döntésével. A MOL Fehérvárt elhagyó futballista kiemelte: a nyáron sokat mérlegelt a folytatást illetően, mert nem akarta elsietni a végső döntést. Hozzátette: 34 és fél évesen előbb meg akarta várni, milyen lehetőségei vannak. Ennek következtében "több ajánlat került az asztalra", abból válogattak menedzserével, ő pedig több edzővel, sportigazgatóval egyeztetett. Az augusztus eleje azonban "csendes" volt, nem konkretizálódott semmi, miközben a napok meg teltek, múltak.

"Az ügynököm aztán Ugrai Rolanddal volt Isztambulban, amikor aláírtak a Pendiksporhoz, és akkor azzal hívott fel, hogy befutott egy másik ajánlat, méghozzá ettől a csapattól. Nekem is hirtelen volt a dolog, nem tudtam sokat gondolkodni, gyorsan bele kellett vágjak valamibe" - mondta. Hozzátette: új klubjának rutinos a kerete, a legtöbb játékos jelentős élvonalbeli és/vagy másodosztálybeli tapasztalattal is rendelkezik.

"Mindig is szerettem a kihívásokat, számomra pedig ez egy jó kihívás: vagyunk-e annyira ambiciózusak, hogy megcélozzuk a feljutást az élvonalba" - nyilatkozta.

Kiemelte: biztosan nem lesz egyszerű ezt véghezvinni, az elnök két-három évet adott ennek teljesítésére.

Nikolics közölte: a török másodosztály küzdelmei hét végén kezdődnek, csapata hétfőn lép pályára először. Tudomása szerint a papírjai rendben vannak, ha az edző úgy gondolja, akár már játszhatna is. Kiemelte: minden tőle telhetőt elkövet majd, hogy a legjobbját nyújtsa, viszont eddig az idő rövidsége miatt csupán kétszer edzhetett a csapattal, és bár egészséges, fizikailag rendben érzi magát, az előző két hónapban kizárólag egyéni edzéseket végzett.

Nikolics Nemanja

Most

15:19, Frissítve: 17:11

Az intermodális áruszállításról tanácskoztak Újvidéken

Az intermodális áruszállítás jelenlegi helyzetéről és a fejlesztési lehetőségeiről tanácskoztak Újvidéken. Ennek lényege, hogy az árukat egy rakodási egységként, külön kezelés nélkül, különböző szállítási módokkal juttatják el a kívánt helyre.
14:56, Frissítve: 15:06

Nem nyugszanak a fegyverek

Oroszország szerint a fronton Ukrajna helyzete jelenleg elég kedvezőtlen, egy újabb amerikai hadi segítség nem sokat tudna ezen változtatni, ellenben további ellenségeskedést szítana.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.