Ugrás a tartalomra

Női foci: Spartacus-Wolfsburg - 0:5

2020.12.09
17:17
2020.12.09
18:33
Forrás
Pannon RTV
Kiütéses győzelmet aratott a Wolfsburg női labdarúgócsapata a Spartacus ellen a Bajnokok Ligájában.

A német együttes 3:0-ás félidő után végül 5:0-ra nyert. A Wolfsburg színeiben Jakabfi Zsanett kétszer is betalált. A szabadkai együttesben pedig Vajda Orsolya végig a pályán volt. A Sapartacus védője szerint egy nehéz mérkőzésen vannak túl és reméli, hogy a németországi visszavágón ettől egy szorosabb eredményt sikerül majd elérni.

Vajda Orsolya, a Spartacus labdarúgója: „Nehéz megszólalni egy vereség után, hiszen a hazai bajnokságban nem igazán vagyunk ehhez hozzászokva és nem is tudjuk, hogy hogyan kezeljük ezt. Bármennyire is optimisták voltunk, azért számítani lehetett egy ilyen végkimenetelre. Az első félidőben úgy érzem, hogy nem találtuk igazán a helyünket a pályán, egy kicsit megsemmisítettek bennünket. A visszavágón remélem, hogy sikerül jobb benyomást keltenünk.”

női labdarúgás
női labdarúgó BL
labdarúgócsapat

Most

11:06, Frissítve: 11:11

Verstappené a Red Bull századik pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.
10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.