Ugrás a tartalomra

Női futsal: Szerbia - Magyarország 4:5

2019.11.17
21:40
2020.02.10
19:48
Forrás
Pannon RTV
A magyar női futsal-válogatott a szombati 3:0-ás szegedi mérkőzés után, vasárnap Szabadkán 5:4-re győzte le Szerbia válogatottját.

Kota Gabriella már az első percben előnyt szerzett a csapatának. A mérkőzés második gólja is gyorsan megszületett. A 4. percben Jovana Stojanović kijátszotta a magyar játékosokat és kiegyenlítette az állást. A folytatásban a szerbek egyre többször jutottak el Hargas kapujáig, aki az első játékrészben legalább három-négy bravúrt mutatott be. A 14. percben Ganczer Hajnalka ismét megszerezte a vezetést csapatának. A magyar csapat egyre nagyobb nyomást gyakorolt az ellenfél kapujára, amelynek meg is lett az eredménye. A 16. percben Horváth Viktória 3:1-re növelte csapata előnyét. A 17. percben Andrijana Trišić ismét egygólosra csökkentette a vendég csapat előnyét.

A második félidőben a szerb csapat erősen kezdett. Jovana Stojanović másfél perc után egyenlített. A 29. percben Kota Gabriella szerezte meg ismét a vezetést a magyar csapatnak, azonban a következő percben a hazai együttes Mina Čavić góljával egyenlített. A mérkőzés végeredményét 35. percben Szalai Kitti állította be.

női futsal
Szabadka

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.