Ugrás a tartalomra

Nyílt bajnokságot tartottak a hétvégén Csenejen siklóernyőzésben

2019.03.24
18:12
2024.03.19
08:45
A verseny nemzetközi szintű volt, hiszen érkeztek Magyarországról és Romániából is. A verseny lényege, hogy az ernyősök minél pontosabban ereszkedjenek le a kijelölt célpontra.

A magyarkanizsai Ivan Pavlov 11 éves kora óta siklóernyőzik. A világranglista tíz legjobbja között van és szerbiai válogatott tagja: „A körülményekhez képest elégedett vagyok, öt centim volt, ami nem rossz eredmény, de lehet jobb mindig. Ameddig nem nulla. Ha nulla, akkor már nem lehet jobb.”

A szombat kedvezőbb volt a versenyzőknek, stabilabb volt az idő és kiszámíthatóbb a széljárás. Kaszás Sándor, Hajdúszoboszló, Magyarország: „Ma már nincs olyan jó időnk, mint tegnap délután volt, igencsak aktív ún. termikus turbulens idő van, amint látszott, hogy nem ilyen szép simán érkezünk a célra, hanem egyik pillanatban felemel minket, a másikban letesz bennünket az időjárás, és ez sokkal bonyolultabbá és nehezebbé teszi a megközelítését a célnak.”

A siklóernyő versenyeken a minél pontosabb célpontra szállás a lényeg, de sokan rekreatívan is űzik ezt a sportot. Hogy miért, erre talán Perjessy Gyula erdélyi versenyző magyarázata a válasz: „Egy relatív szabadságérzetet ad a repülés, amit így szavakba önteni nehéz, ezt ki kell próbálni, a levegőbe fel kell szállni. Inkább tandempilótával, majd utána ki lehet egyéniben is próbálni.”

A siklóernyőzés a legolcsóbb repülősport. Olyan, mintha a levegőben bicikliznénk – mondják a versenyzők.

siklóernyőzés
Csenej
bajnokság

Most

08:08

Ma két csapat bejut a Bajnokok Ligája elődöntőjébe

Két negyeddöntős párharc fejeződik be a labdarúgó Bajnokok Ligájában kedd este, amikor a továbbjutáshoz az FC Barcelonának otthon, az Atlético Madridnak pedig idegenben kellene megőriznie a múlt héten megszerzett egygólos előnyét.
07:26, Frissítve: 07:33

Válaszcsapás érkezhet Izrael részéről Irán ellen

Hétfő délután harmadszor is összeült az izraeli hadi kormány, és úgy tudni, végleges döntést hoztak arról, hogy válaszcsapást adnak Iránnak a szombat éjjeli támadásra. Ezt az izraeli hadsereg (IDF) vezérkari főnöke is megerősítette.

Népszerű