Ugrás a tartalomra

Nyíltvízi úszó Eb - Rasovszky Kristóf 25 kilométeren is aranyérmes

2018.08.12
16:08
Forrás
MTI
Rasovszky Kristóf aranyérmet szerzett 25 kilométeren a nyíltvízi úszók Glasgow-ban rendezett Európa-bajnokságának vasárnapi zárónapján.

A 21 éves versenyző fantasztikus hajrával, 4:57:53.5 órás idővel csapott célba, Székelyi Dániel 5:03:34.6 órával a 14. lett. Rasovszky történelmi sikert ért el, ugyanis ő az első nyíltvízi úszó, aki Európa-bajnokságon mindhárom távon a dobogóra állhatott. A Balaton Úszó Klub sportolója szerdán 5 kilométeren arany-, csütörtökön 10 kilométeren pedig célfotóval végül ezüstérmes volt.

A mezőny helyi idő szerint reggel 9 órakor ugrott a Loch Lomond, nagyjából 16 Celsius fokos vizébe, ráadásul folyamatos eső és szél is nehezítette a futamot. Tizenkilencen vágtak neki a távnak, amely tíz 2,5 kilométeres körből állt. A verseny háromnegyedéig gyakorlatilag teljesen együtt úszott a mezőny, amelyet a legtöbbször Rasovszky vezetett. Öt kilométerrel a vége előtt még mindig Rasovszky állt az élen, ekkor a legjobbak láthatóan valamivel nagyobb tempóra kapcsoltak. Négy és fél óra elteltével az utolsó körhöz érve is Rasovszky vezette a mezőnyt, Székelyi bő kétperces hátránnyal a 15. volt. A cél előtt 1250 méterrel, az utolsó frissítő pontnál a francia Axel Reymond állt az élre - az élboly ekkor már nem lassította magát ivással -, Rasovszkynak öt másodperc volt a hátránya a negyedik helyen. Az utolsó hajrát a magyar úszó nyitotta meg, és két testhossz előnyre tett szert, a különbséget pedig folyamatosan növelte. Láthatóan ezúttal a célba érkezésnél nem akarta a benyúlásra bízni a döntést. Az utolsó métereken nagyot hajráztak a riválisok, Rasovszky ellenben teljesen elkészült az erejével, az előnye azonban kitartott, és megszerezte második aranyérmét is Glasgow-ban.

Eredmények:
férfiak, 25 km, Európa-bajnok:
1. RASOVSZKY KRISTÓF 4:57:53.5 óra
2. Kiril Beljajev (Oroszország) 4:57:54.6
3. Matteo Furlan (Olaszország) 4:57:55.8

14. SZÉKELYI DÁNIEL 5:03:34.6

úszás
Glasgow
Európa-bajnokság

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.