Ugrás a tartalomra

Olimpiai bajnok a szerb férfi vízilabda-válogatott

2021.08.08
10:39
2021.08.08
10:45
Forrás
Szerbiai RTV
A fináléban a Delfinek Görögország csapatát múlták felül 13:10 arányban.

Ez azt jelenti, hogy megvédték előző, riói olimpiai aranyukat a szerbek. A mérkőzés első felében, továbbá a hajrában is domináltak, ennek pedig meg lett az eredménye, emellett többször is jól védekeztek Dejan Savić játékosai. A dobogó második fokára Görögország állhatott fel, míg a bronzérmet ma hajnalban a magyar válogatott érdemelte ki.

Tokió 2020
vízilabda
aranyérem

Most

21:33, Frissítve: 21:52

Exit poll: a HDZ nyert, de nem tud önállóan kormányt alakítani

A kormányzó jobbközép Horvát Demokratikus Közösség nyert a horvát parlamenti választásokon, de nem tud önállóan kormányt alakítani - derült ki a szavazófülkékből kilépők megkérdezésén alapuló és az urnazárás után nyilvánosságra hozott felmérésből.
20:29, Frissítve: 20:38

Megkezdődött az uniós csúcstalálkozó Brüsszelben

Az Európai Tanácsot alkotó vezetők gazdasági és versenyképességi kérdésekről, az ukrajnai háborúról, az EU és Törökország közötti kapcsolatokról, a közel-keleti konfliktusról és a libanoni fejleményekről fognak tárgyalni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.