Ugrás a tartalomra

Örök nyugalomra helyezték Mészöly Kálmánt

2022.12.12
18:08
2022.12.12
18:18
Forrás
MTI
Életének 82. évében hunyt el a 61-szeres magyar válogatott labdarúgó.

A családtagok mellett állami és sportvezetők, neves közéleti személyiségek, egykori csapattársak, barátok és szurkolók több százan kísérték utolsó útjára Mészöly Kálmánt hétfő délután a Farkasréti temetőben. Mészölyt római katolikus szertartás szerint búcsúztatták.

Berzi Sándor, az MLSZ alelnöke felelevenítette a Szőke Sziklának becézett Mészöly Kálmán pályafutásának főbb állomásait: 1960-ban mutatkozott be a Vasas felnőtt csapatában, amellyel négyszer nyert bajnokságot, háromszor pedig Közép-Európai Kupát. A magyar válogatottban 1961 decemberében debütált, majd további hatvan alkalommal öltötte magára a címeres mezt. Két világbajnokságon vett részt: 1962-ben Chilében, majd 1966-ban Angliában is negyeddöntős, az 1964-es Európa-bajnokságon bronzérmes volt a csapattal. Később szövetségi kapitányként háromszor irányította a nemzeti együttest, amelynek szintén 61 alkalommal ült a kispadján, de dolgozott Törökországban, Cipruson és Szaúd-Arábiában is, majd később tanácsadóként segítette az MLSZ munkáját. Mészölyt tevékenysége elismeréséül 2011-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki, 2018-ban pedig a Magyar Labdarúgó Szövetség Életműdíjjal jutalmazta, valamint a Budapest díszpolgára címet is megkapta.

Az egykori Európa-válogatott Vasas-legendát november elején kritikus állapotban szállították a János Kórház belgyógyászatára, ahová tüdőgyulladással, keringési rendellenességgel és fertőzéssel került be. Később elkapta a koronavírust, majd november 21-én hunyt el.

A gyászolók körében többek között ott volt Orbán Viktor magyar miniszterelnök, Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság, Markovits László, a Vasas elnöke, de részt vettek az eseményen a piros-kék klub olimpiai bajnokai, Hegedüs Csaba és Gedó György, illetve Mészöly volt játékosai, Nyilasi Tibor és Esterházy Márton, továbbá Eperjes Károly színművész és a Vasas NB I-es csapatának, valamint utánpótlásának játékosai. A Magyar Labdarúgó Szövetség nevében Sipos Jenő szóvivő rövid bevezetője után Berzi Sándor alelnök búcsúzott a kiváló középhátvédtől.

Mészöly Kálmán
temetés

Most

13:59, Frissítve: 14:26

Az amerikai nagykövettel tárgyalt dr. Pásztor Bálint

A vajdasági magyarság helyzetéről és lehetőségeiről is szó esett Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és Christopher Hill, az Amerikai Egyesült Államok belgrádi nagykövete közös megbeszélésén, Szabadkán.

Népszerű