Ugrás a tartalomra

Országos bajnoki cím a szabadkai Spartacus Hegymászó Klubnak

2020.10.21
21:02
Forrás
Pannon RTV
A koronavírus-járvány miatt a legeredményesebb sportmászók most szerdán kaphatták meg a megérdemelt tavalyi díjakat a megfelelő óvintézkedések betartása mellett.

Szerbiából 11 falmászó egyesület vesz részt aktívan a versenyszezonban.

A férfi és női kategórián belül korosztályok szerint mérettették meg magukat a versenyzők. Felnőtt kategóriában Bognár Nóra első helyezést ért el. A versenyző úgy érzi, kihozta magából a legjobbat. Mindemellett nagyon büszke csapattársaira is, hogy összesítésben megszerezték az országos bajnoki címet. „Megpróbáltam mindenki közül a legnehezebbet teljesíteni, a legtöbbet teljesíteni. Ha nem is az a lényeg, hogy megmásszunk egy utat, akkor azt nézik, hogy ki jutott el távolabb, vagy ki csinált meg többet azokból az utakból, vagy a gyorsaságinál ki mászott fel gyorsabban. Itt ilyen megkülönböztetések vannak. A lényeg az, hogy a legtöbbet kihozzuk magunkból, és nem feladni.”

A bajnokságnak összesen nyolc fordulója volt. A Spartacus Hegymászó Klub 24 aranyérmet szerzett. A sok évi fáradozás meghozta gyümölcsét - hangsúlyozta Bognár András, a sportmászó tagozat vezetője. „Mindenkinek egy további motiváció és valahol ott kellene folytatni, ahol most ez véget ért, hogy ennél alább ne adjuk. Ez nem csak az én számomra, hanem az összes versenyző, az edzők számára fontos. Kiemelném a szülőket, akik mindig ott voltak, nem voltak restek elhozni a gyerekeket az edzésekre, nem voltak restek megoldani a szállításukat a versenyekre. Ez egy nagyon nagy csapatmunka, és azt hiszem, hogy ennek a csapatmunkának köszönhető, hogy ilyen sikert értünk el.”

A klubhoz több fiatal tag is csatlakozott az elmúlt időszakban, akikre sok munka és kitartás vár, hogy társaikhoz hasonló eredményeket érjenek el - tette hozzá Bognár András.

országos bajnok
Spartacus Hegymászó Klub
díjátadás
díjkiosztó
falmászás
Bognár Nóra
Bognár András

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.