Ugrás a tartalomra

Parázs mérkőzésen gyűjtött be három pontot a TSC

2021.05.09
17:32
2021.05.09
19:35
Forrás
Pannon RTV
A topolyai férfi futballcsapat a Javort fogadta a szerbiai Szuperliga 36. fordulójában. A TSC 2:1-es győzelmet aratott az ivanjicai együttes felett.

25 másodperc sem telt el az első hazai gólig. A kezdő sípszó után Zec egy remek indítás követően lőtt a kapuba. A találat után sem lassított a hazai gárda. A 30. percben Antonić fejelt a Javor kapujába. A kiesés ellen küzdő vendégek nem adták fel, aminek a 32. percben meg is lett a eredménye. A TSC védelmének bizonytalankodását Tanko használta ki. Az első félidőben több helyzetet is kidolgozott a vendég csapat, de ezeket nem sikerült gólra váltani.

A fordulást követően sem csökkent az iram, azonban egyik csapatnak sem sikerült komoly helyzet kialakítani. A meccs intenzitását jelzi, hogy Antonić a 77. percben megkapta a második sárgáját, így emberhátrányba került a topolyai klub. A vendégek mindent megtettek az egyenlítésért, de a meccs végéig nem született újabb gól.

A TSC 52 ponttal a hatodik a tabellán.

Dušan Bajić, a TSC segédedzője: „Azt gondolom, hogy a második félidőt sikerült irányítani a mérkőzés végéig, amikor a meccs pszichológiai értelemben a két véglet felé haladt. Nekik nem volt veszítenivalójuk, mi pedig mindent próbáltunk megtenni, egy játékossal kevesebbel a pályán, hogy megőrizzük az eredményt és ez sikerült is a végén. Mint ahogy mondtam, egy dinamikus mérkőzés, egy igen érdekes mérkőzés volt és nagy elégedettséggel tölt el, hogy sikerült nyernünk.”

TSC
Javor
foci
futball

Most

Népszerű