Ugrás a tartalomra

A Partizan legyőzte a TSC-t

2020.11.29
19:27
2020.11.29
19:57
Forrás
Pannon RTV
4:0-s vereséget szenvedett a topolyai TSC Zentán a Partizantól a szerb labdarúgó Szuperliga 16. fordulójában.

A belgrádi együttes vezető gólját a magyar válogatottban is játszó Holender Filip szerezte a 24. percben. Az első játékrészben több gól nem született.

A fordulást követően tovább folytatódott a Partizan fölénye. A 61. percben a frissen beálló Soumah volt eredményes, majd a középkezdést követően Holender második gólját is megszerezte. A Partizan magabiztos, 4:0-ás győzelmét Takuma Aszano állította be.

A belgrádi fekete-fehérek továbbra is másodikak a szerb élvonalban, a 21 pontos topolyai csapat pedig a középmezőnyben foglal helyet.

Szabó Zoltán, a TSC vezetőedzője: „4:0 után nehéz azt mondani, hogy lehetett volna jobb eredmény is, de az biztos, hogy nagyon sokat hibáztunk, a második gól után teljesen szétestünk. Ezt nem szabad megengednünk magunknak. Egyéni hibákat csináltunk a védekezésben, a második félidőben nem voltunk partiban a Partizannal, az első félidőben talán. A Partizan ellen sokkal többet kell nyújtani. Nem szabad hibázni, mert jó csapat és minden hibát megbüntet. Sajnos, ez nem úgy sikerült mint tavaly, muszáj folytatni, van még három forduló és a legjobbat kell kihozni belőle, a lehető legtöbb pontot gyűjteni. Nem lesz könnyű, most vissza kell majd a gyerekeket rázni ebből a vereségből. Remélem, sikerülni fog, és Ivanjicán már egy jobb produkciót fogunk majd mutatni.”

TSC
Partizan
foci
futball
labdarúgás
Zenta

Most

13:32

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Elkezdődött a Magyar Nemzeti Tanács kétnapos egyetemi felkészítő tábora Újvidéken. A képzés február óta zajlott online, mától jelenléti formában folytatódik az újvidéki Európa Kollégiumban, ahová több mint 50 végzős középiskolás érkezett.
11:06, Frissítve: 11:11

Verstappené a Red Bull századik pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.