Ugrás a tartalomra

A Partizannak nem sikerült pontot szereznie

2021.10.21
23:01
2021.10.21
23:11
Forrás
Blic
A szerbiai csapat otthon fogadta a belgákat.

A Partizan a Konferencia-ligában lépett pályára. A belgrádi fekete-fehérek veretlenül várták a belga Gent együttesét. A mérkőzés első gólja a második félidőben, a meccs 59-ik percében született. Sven Kums juttatta vezetéshez a vendégeket. A találatot követően a belgák ismét támadásba lendültek, és perceken belül lehetőségük lett volna növelni az előnyüket. Közben Aleksandar Stanojević három cserével próbálta felélénkíteni a Partizan játékát. A próbálkozás ellenére a meccs végéig nem született több gól, így a mérkőzést 1:0-ra nyerte a Gent.

partizán
Gent
labdarúgás

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.