Ugrás a tartalomra

Paulo Dybala 2025-ig szóló szerződést kaphat a Juventusnál

2020.05.19
13:31
Forrás
MTI
Egy olasz portál értesülései szerint az argentin válogatott futballista mindenben megegyezett jövendőbeli csapatával, és szerződni fog velük.

Irányító középpályás szerepkörben és csatárposzton egyaránt otthonos játékos fizetését megemelik, azt, hogy mennyivel még nem lehet tudni. A 26 éves labdarúgó 2015 óta játszik a torinóiaknál. A koronavírus-járvány miatt félbeszakított 2019/2020-as idényben 34 tétmeccsen lépett pályára a bajnoki címvédő gárdában. Egyike volt azoknak a futballistáknak, akiket megfertőzött a vírus, és több hétbe telt, amíg teljesen kigyógyult belőle. 

Paulo Dybala
Juventus
labdarúgás

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.