Ugrás a tartalomra

Pénteken rangadó

2022.08.25
13:10
Forrás
Közlemény
Észak-bácskai és egyben vajdasági rangadó lesz pénteken a szerbiai labdarúgó Szuperligában.

A topolyai TSC játékosai Szabadkára érkeznek, ahol a Spartacus csapatával mérkőznek meg. Ez utóbbi együttes a 8-ik a tabellán, amíg a topolyaiak a 3-ik pozíciót foglalják el. Žarko Lazetić, a TSC vezetőedzője azt mondta, két nagyon jól szervezett együttes méri össze erejét a pályán. A szabadkaiakat az idény kellemes meglepetésének, egy tiszteletreméltó csapatnak nevezte. Lazetić hozzátette, a Spartacus szervezettsége a játék minden szegmensére kiterjed. Egy versenyképes együttesről van szó - mondta. Úgy véli: nehéz, de jó meccs elé nézünk. A TSC és a Spartacus közti mérkőzés pénteken 20 órakor kezdődik.

TSC
Spartacus
szuperliga

Most

13:32, Frissítve: 15:06

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Kétnapos felvételi felkészítő tábor kezdődött ma Újvidéken a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében. A képzésen mintegy 50 diák vesz részt, akik a középiskola után egyetemen szeretnének továbbtanulni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.

Berobbant a turistaidény Palicson

A nyárias időjárásnak köszönhetően a tó körüli sétányon, a vendéglátóhelyek teraszain és a fagylaltozók környékén is sokan voltak a délutáni órákban.