Ugrás a tartalomra

Perez: A Szuperliga projektje még mindig létezik

2021.04.22
14:25
Forrás
MTI
A labdarúgó Európai Szuperliga projekt készenléti állapotban van, a társaság még mindig létezik – jelentette ki Florentino Perez.

A Real Madrid elnöke azok után nyilatkozott, hogy a kezdeményezést széles körben támadták, és az alapító 12 csapatból elvileg már csak a Real és a Barcelona számít tagnak. Perez elmondta, az olasz csapatok közül „a Juventus és az AC Milan nem ment el, együtt gondolkodunk és dolgozunk.”

Hozzátette, még soha nem látott olyan agresszivitást több futballvezetőtől, mint amit tapasztalt a bejelentésük után.

A húszcsapatosra tervezett Európai Szuperliga létrehozását vasárnapról hétfőre virradóra jelentették be, az alapítók között hat angol és három-három olasz és spanyol klub volt, ugyanakkor a tervet magas rangú politikai, valamint sportszakmai körökben, a FIFA és az UEFA részéről is széles körű ellenérzés fogadta. A szurkolói csoportok szintén kritikákat fogalmaztak meg a tervezett sorozattal szemben.

Florentino Pérez
Szuperliga
foci
futball

Most

16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.
15:56

Adománydobozt, mobiltelefont is loptak

A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai a zombori rendőrséggel együttműködve letartóztatták a 2001-es születésű szabadkai V.P.-t és az 1995-ben született Apatin környéki N.M.-et, minősített lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.
14:41, Frissítve: 15:46

Halásztelki fúvósok koncerteztek Belgrádban

A Bocskai István Református Oktatási Központ Fúvós Együttese mutatkozott be a belgrádi Collegium Hungaricumban. A Magyarországról érkező fiatalok egyórás koncertet tartottak a szerb fővárosban működő magyar kulturális központban.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.