Ugrás a tartalomra

Pontyfogó horgászkupa zajlik a palicsi tőzeg tavon

2018.08.24
12:08
2024.03.19
08:41
Forrás
Pannon RTV
A verseny megállás nélkül, éjjel és nappal is tart. A vasárnap délelőtt záruló háromnapos nemzetközi vetélkedőre a házigazdák mellett Romániából, Ausztriából és Svájcból is érkeztek versenyzők.

Jól indult a péntek reggeli horgászat Jovica Pajićék csapatának a palicsi tőzegtavon. Az éjszakai kudarc után most egy 10 kilós ponty akadt a horogra. Jovica Pajić, sporthorgász: „Az első nap után a többiekhez képest nem rossz, nem panaszkodhatunk. Azért jobbra számítottunk, mert egész éjjel itt úszkáltak a halak, de nem tudtuk kifogni őket. Most azonban sikerült fognunk egyet, ahogy azt önök is látták. Tegnap három halunk volt.”

Nem mindenkinek volt szerencséje a horgászkupán. A temerini Erős család a sorsolásnál a legrosszabb pályát kapta, ennek ellenére bíznak abban, hogy megnyerhetik csoportjukat. Erős Róbert, sporthorgász: „Most az a taktikánk, hogy egy ízesített bojlit összemorzsolunk egy zacskóba és egy tízes pop uppal és egy nyolcas horoggal próbálunk a fák alatt kicsalni egykét halat. Az előbb sikerült kicsalni egy 8-9 kilós amúrt. Remélem, hogy sikerül még egy kettőt, hármat.”

A versenyre nevezett 17 csapat három kategóriában küzd meg egymással a pályák minőségétől függően. Eredményeiket naponta kétszer mérlegelik a bírák. Balogh Tibor, a horgászkupa szervezője: „Minden halat, amit az adott csapat kihorgászik, lemérjük majd evidentáljuk és rögtön visszaengedjük a halakat az éltető környezetükbe. Az össz fogás alapján születik egy sorrend, amit egy 12 órás felbontásban közlünk az interneten, de itt is kivan tűzve. Ez alapján alakul ki egy sorrend, ami alapján a végén kerülnek ki a győztesek.”

A kategóriák győztesei a verseny végén 1200 eurós díjazásban részesülnek, de emellett a legnagyobb kifogott halért is 300 eurós pénzdíj jár. A horgászkupára egyébként 350 euró volt a nevezési díj.

pontyfogó
nemzetközi
horgászkupa
palicsi
tőzeg tó

Most

13:35

Lesz-e fagykár a gyümölcsösökben?

Idén is, mint jó pár évre visszamenőleg kora tavaszi fagyokkal szembesültek a gyümölcstermelők. Az elmúlt hetekben a fagyzugos helyeken a hajnali órákban a -4, -6 fokot is elérte a hőmérséklet.
13:20, Frissítve: 13:26

Tojásvadászat Királyhalmon

Tojásfadíszítés, kézműves foglalkozás és kincskeresés - ez várt ma a gyerekekre Királyhalmon. A kultúrotthon előtti parkban örömmel gyűjtötték a húsvéti kincseket a legkisebbek.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.