Ugrás a tartalomra

Rekordszámú versenyző a magyarkanizsai kajakregattán

2020.07.05
16:19
2020.07.05
17:25
Forrás
Pannon RTV
A nemzetközi megmérettetésre összesen 15 egyesület nevezett be. Vajdaságban ez volt az első kajak-kenu verseny a koronavírus-járvány megjelenése óta.

Rekordszámú versenyző vett részt a 46. Nemzetközi Kajakregattán Magyarkanizsán, amely egyben a 11. Kanyó Zoltán Emlékverseny is volt. Magyarországi és szerbiai egyesületek vettek részt.

Az első futamban 25 versenyző rajtolt el. A legügyesebbek gyorsan végigsiklottak a Tiszán, míg a résztvevők többsége a középmezőnybe tömörült. Itt a versenyzők szinte pár centiméteres különbségekkel érkeztek a célba. A serdülő U16-os kategória abszolút győztese a magyarországi Bakula Boldizsár lett. Elmondása szerint a versenyt sok felkészülés és kemény edzés előzte meg, így tudta sikeresen teljesíteni a kitűzött távot. Bakula Boldizsár, Kajak-Kenu Club, Szarvas, Magyarország: „Szerintem egész jól sikerült. Az ellenfeleim is jól teljesítettek, erősek voltak. Sokat számított a víz is, hogy hogyan folyt, vagy, hogy vitt és az uszadékot is.”

24 futamot tartottak meg, minden kategóriában 500 méteres távon eveztek a résztvevők a 9 éves mini kajakosoktól a felnőtt korosztállyal bezárólag, férfi és női kategóriában egyaránt. Csőke Rudolf, elnök, Testvériség Kajak Klub, Magyarkanizsa: „Tradicionálisan már a versenyprogram szerves, oszlopos részei vagyunk. Az idei év tekintetében egy kicsit specifikus helyzetben vagyunk, mivel Vajdaság területén ez az első kajakverseny a koronavírus-járványt követő időszakot illetően, illetve a tilalmakat és korlátozásokat követően. Ennek is tudható be ez a szokatlanul magas nevezési arány, illetve részvételi arány ma.”

A nagy kánikulában zajló versenyen összesen 230 kajakos szállt vízre, 10 páros-, 12 egyes- és 2 négyesfutamban.

kajak
regatta
kenu
verseny

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.