Ugrás a tartalomra

Sergio Ramos mégis a Real Madridban folytathatja

2021.02.27
14:48
Forrás
MTI
A Real Madrid kész szerződést hosszabbítani világbajnok és kétszeres Európa-bajnok labdarúgójával, Sergio Ramosszal, aki hosszú időn át a távozás gondolatával foglalkozott - írta az El Espanyol.

A lap úgy tudja, hogy a felek hamarosan nyélbe ütik a 2023-ig szóló megállapodást, amely évi 12 millió eurós fizetést garantál a csapat kapitányának.

A Cope spanyol rádióállomás két héttel ezelőtt még arról számolt be, hogy a Real Madrid a második évre már nem akarja megadni ezt az összeget, csupán tíz százalékkal kevesebbet. A 34 esztendős középhátvéd ezért korábban kész volt elhagyni a királyi gárdát, amelyben 2005 óta szerepel.

Sergio Ramos jelenleg térdsérüléséből gyógyul, február eleji műtétje után várhatóan március közepétől lesz ismét hadra fogható. Szerződése idén nyáron jár le.

A 178-szoros válogatott Ramos a Reallal ötszörös spanyol bajnoknak, kétszeres Király Kupa-győztesnek és négyszeres spanyol Szuperkupa-győztesnek vallhatja magát, aki emellett négyszer nyerte meg a Bajnokok Ligáját és a klubvilágbajnokságot, háromszor pedig az európai Szuperkupát. A spanyol nemzeti együttessel, amelynek szintén csapatkapitánya, 2010-ben világbajnok, 2008-ban és 2012-ben pedig Európa-bajnok lett.

Sergio Ramos
Real Madrid
foci
futball

Most

19:19

A húsvét lényegéről gyerekeknek, játékosan

Húsvéti játékos foglalkozás tartottak a szabadkai Zorka Helyi Közösségben. A 2 és 10 év közötti zorkai gyerekek számára meglepetéssel is kedveskedtek. A húsvéti programot évről évre a VMSZ zorkai helyi szervezete hívja életre.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.