Ugrás a tartalomra
Tanjug/AP/Andy Wong

Spanyolország bejutott a férfi kosárlabda-világbajnokság döntőjébe

2019-09-13
14:44
2019-11-14
11:57
Forrás
nemzeti sport
A spanyol válogatottnak kétszeri hosszabbítás után sikerült legyőznie Ausztráliát a Kínában zajló vb elődöntőjében, ezzel bejutott a fináléba.

A spanyolok az első három negyedben rendkívül gyengén, a mezőnyből mindössze 35 százalékos mezőnyhatékonysággal dobtak. Hét perccel a vége előtt a mérkőzés legeredményesebb játékosa, Marc Gasol bevágott egy triplát, majd két perc alatt visszakapaszkodtak. Óriási hajrá vette kezdetét. 71–71-gyel ért véget a rendes játékidő, s hosszabbítás következhetett. Az első ráadásban fej fej mellett haladtak a csapatok. A második hosszabbítás elején Spanyolország produkált egy 10:0-ás sorozatot, aminek köszönhetően 95–88-ra meg is nyerte a találkozót, egyúttal bejutott a világbajnokság döntőjébe.

Spanyolország
világbajnokság
kosárlabda
döntő
Kína
Ausztrália

Most

21:42, Frissítve: 22:16

20 éves a Juhász zenekar

20 éves fennállását ünnepli a Juhász zenekar, 2000. májusában alakult a társulat. A zenekar az évek során Vajdaság egyik legismertebb, legkiemelkedőbb népzenei együttesévé nőtte ki magát.

Népszerű

Újra szabadon átléphető a szerb-magyar határ

Ma délelőttől karanténkötelezettség nélkül lehetséges a személyforgalom a szerb-magyar határon a szerb és a magyar állampolgárok számára - jelentették be Röszkén sajtótájékoztatón.