Ugrás a tartalomra

A szabadkai „Vasemberek” sikere

2019.08.12
19:34
2024.03.19
08:36
Forrás
Pannon RTV
Öt szabadkai sportoló bizonyította kitartóságát a magyarországi Nagyatádon. A Titán és az ARK Tron triatlon klubok tagjai sikerrel szerepeltek a 30. Extrememan – Iron man versenyen.

A sportolók extrém körülmények között, 37 fokban úsztak le 3800 métert, majd 180 kilométert bicikliztek és végezetül 42 kilométernyi maratont futottak. A hosszútávú triatlon versenyt Kákonyi Dejan immár hetedszer teljesítette. Teleki György ötödször, Aleksandar Malagurski pedig első alkalommal érdemelte ki a „Vasember” titulust.

A hihetetlen távot Ivan Pivarčik teljesítette leggyorsabban, aki a 10 óra 48 perces idővel megdöntötte az eddigi szabadkai rekordot is. A korábbi csúcstartó, Veró János gumidefekt miatt elállt a versenytől. A négyszeres Iron man egyébként 2004-ben állította fel a helyi csúcsidőt.

A nagyatádi versenyt a Beasts elnevezésű kéttagú együttes is teljesítette. A stafétaversenyben Jamanta Šafranj és Saša Stojanović 10 óra 46 perc után értek célt.

triatlon
Nagyatád
Iron man
Szabadka

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.