Ugrás a tartalomra

Szerbia férfi vízipólósai bronzérmesek a VB-n

2017.07.29
21:44
2024.03.19
08:36
Szerbia férfi vízipólósai 11:8 arányú győzelmet arattak a görög csapat felett a Budapesten zajló vizes vb-n, így övéké a bronzérem.

A szerbek jók kezdték a mérkőzést, rögtön az első negyed elején 3:0-ás vezetést szereztek. A hellén csapat folyamatosan próbált felzárkózni, azonban ez még a második negyed végére sem sikerült, így a félidőre 7:4-es szerb vezetéssel vonultak el a csapatok. A második félidőben sem változott sokat a játék képe. A szerb válogatott magabiztosan tartotta meg a vezetést. A görög kapitány többször is cserélt, a taktikaváltások viszont nem jöttek be, így a győzelmet Szerbia harcolta ki. (MTI)

A budapesti vizes vb-n tartózkodik a Pannon Televízió stábja is. Dóró Alen közvetlenül a görögök elleni mérkőzés után beszélgetett a szerb válogatott játékosaival.

Filip Filipović csapatkapitány, szerb vízilabda válogatott: „Azt gondolom, hogy az elért eredménnyel elégedettek lehetünk, de nem lehetünk elégedettek azokkal a dolgokkal, amelyek végigkövettek minket ezen a világbajnokságon. A bronzérem azonban valóban nagy dolog, ezzel az éremszerzés kontinuitását folytattuk, és tényleg gratulálni szeretnék a csapatnak és a szakmai stábnak is.
- Milyen volt a horvátok elleni mérkőzés után? Milyen volt a görögök ellen ma? Milyen volt a készülődés?
- A felkészülésünk többé-kevésbé mindig ugyanolyan. Ma tényleg az első pillanattól kezdve megmutattuk a görög csapatnak, és azt gondolom, hogy mindenkinek, aki a medencében volt, világos volt, hogy ki akarja jobban ezt a győzelmet, ezt az érmet. Még egyszer csak gratulálni tudok a csapatomnak. Ami a horvát csapatot illeti, és azt a mérkőzést, talán egy kicsivel több erőre lett volna szükségünk egyes pillanatokban, és talán némi agresszivitás kellett volna, hogy azzal válaszoljunk az agresszivitásra, amit a másik oldalról kaptunk, fizikailag kicsit lecsúsztunk, nem sikerült egyes pillanatokban a védekezés sem, így azt mondhatom, hogy a horvát csapat megérdemelten jutott be a döntőbe, és sok sikert kívánok nekik ma este.
- Sok néző jött Szerbiából ma, és szurkoltak nagyon. Ez még inkább motiválta önöket?
- Minden bajnokságon Budapesten hatalmas támogatást kapunk a szurkolóinktól, ezúttal is így volt. Valóban szeretném őket látni máskor is, nem csak a mindent eldöntő meccseknél. De köszönet mindenkinek, aki ezekben a meleg napokban, trópusi melegben erőt gyűjtött, és eljött és bátorította a csapatot, hatalmas támaszt nyújtottak és erőt nyújtottak, hogy még egy remek eredményt érjünk el.
- Köszönjük szépen, és még egyszer gratulálunk.”

Andrija Prlainović vízilabdázó, szerb válogatott: „Ma elégedett vagyok a mérközéssel. Kitűnő volt a fellépésünk. Már a legelején megszereztük az előnyt, és ezt később is megtartottuk az egész meccs folyamán. A görögök nem veszélyeztették az előnyünket egyetlen pillanatig sem. Úgy játszottunk, mint egy csapat, harcosan. Mint ahogy mondtam is, kitűnő és agresszív volt a fellépésünk. Nagy volt bennünk a motiváció, hogy megszerezzük a bronzérmet, és ez sikerült is.
- Mi volt a taktika?
- Jól ismerjük a görögöket. A csoportban is legyőztük őket. Csak az volt a fontos számunkra, hogy jól viszonyuljunk a helyzethez, hogy ne apadjon alább a motiváció.
- Korábban megszerezték az aranyat a olimpiai játékokon, a világbajnokságon és az Európa-bajnokságon is, tehát lényegében mindent. Mennyire elégedettek most ezzel az eredménnyel?
- Lehettünk volna jobbak is ez alkalommal.
Reméltem, hogy még egy arany lesz. Úgy gondolom, hogy mint csapat, megvolt a kvalitásunk erre. Lejátszottuk azt a rossz meccset az elődöntőben. Kifejezetten nem ránk jellemző módon. Nagyon rossz játékkal, gyengébb védekezéssel, és ez nekünk a fináléba került. Nagyon valószínű, hogy aranyérembe is.
- Mit várhatnak a szurkolók ettől a csapattól a jövőben?
- Még nagyon sok jó eredményt és nagyon sok érmet.
- Köszönöm, és gratulálunk.”

vízilabda
szerb
bronz

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.