Ugrás a tartalomra

Szezonnyitás a Tiszán

2021.04.10
17:33
2021.04.10
21:32
Forrás
Pannon RTV
Délután szállt először a Tisza vizére idén a magyarkanizsai Tiszai Tangó sétahajó. Első útja a Majomsziget és annak környéke volt. A gyönyörű tájon a hajózók a folyó élővilágáról hallhattak információkat.

Nagy volt az érdeklődés az év első tiszai sétahajózása iránt. Nem csak helybeliek voltak kíváncsiak a folyó és annak környéke szépségeire.

Nikolity Blanka, Szabadka: „Anyukámmal és a testvéremmel jöttünk, kíváncsian várjuk, hogyan fog alakulni.”
 

A magyarkanizsai Körmöci Károly már sokszor hajókázott a folyón, de szerinte minden vízre szállás más-más élménnyel szolgál: „Tavaly is voltunk. Most szép az idő, elmúltak a reggeli fagyok, itt a tavasz, ki kell próbálni. Legjobban a Tisza élővilága érdekel, a kikapcsolódás, a víz pedig elringat bennünket.”

A magyarkanizsai Sarnyai Csaba már kilencedik éve szervez túrákat. A sétahajókázás Magyarkanizsán már egy turisztikai programnak számít. Számos országból érkeztek már korábban kikapcsolódni vágyók: „A covid előtt nagyon messziről jöttek. Járt itt például az ausztrál nagykövet tiszavirágzáskor, de Budapestről, Horvátországból, Szegedről, Belgrádból is érkeztek. Kanizsáról is nagy az érdeklődés.”

A folyó egyik legnagyobb attrakciója egyébként egyértelműen a tiszavirágzás, amelyet évről évre nagyon sok turista követ a helyszínen. Minden évben általában június közepétől a hónap végéig tart és kiváló kikapcsolódásnak számít.

Tisza
hajó

Most

16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.
15:56

Adománydobozt, mobiltelefont is loptak

A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai a zombori rendőrséggel együttműködve letartóztatták a 2001-es születésű szabadkai V.P.-t és az 1995-ben született Apatin környéki N.M.-et, minősített lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.