Ugrás a tartalomra

Téli szüneten a TSC

2021.12.17
16:38
2021.12.17
17:06
Forrás
Pannon RTV
Véget ért az őszi szezon a szerb labdarúgó szuperligában.

A topolyai TSC a naptári évet a kilencedik helyen végezte a bajnokságban, a kupába pedig továbbjutott a következő fordulóba. A csapatok téli szünetre vonultak, a topolyai gárda legközelebb február közepén lép pályára. Addig is a pihenésé a főszerep.

Az őszi szezont az Európa-ligában vitézkedő Crvena zvezda ellen zárta a TSC csapata. A topolyai csapat, 26 ponttal a kilencedik helyen zárta a bajnokság első felét. A csapat jól indította a szezont, az első négy mérkőzést meg is nyerték. A csapat ezután került hullámvölgybe. A klub vezetése ennek ellenére nem látja reménytelennek a helyzetet. A cél továbbra is az európai porondon való szereplés.

Palágyi Szabolcs, vezérigazgató, TSC: „Valójában mi a negyedik helytől, ami Európába vezet, csak három ponttal vagyunk lemaradva, tehát ez egy biztató jel, hogy a bajnokságba is oda tudjunk érni, hogy újra Európában játsszunk.”

Edzőváltás is történt a klubnál. Mladen Krstajić az év elején ült a topolyai csapat kispadjára. Októberben azonban a klub menesztette az egykori szerb szövetségi kapitány. A helyét az a Mirko Jovanović foglalta el, aki a klub sportigazgatója volt. A kívánt változást ő sem érte el, ezért november végén Žarko Lazetić vette át a gárda vezetését. A csapat a szerb kupában is érdekelt.

Palágyi Szabolcs, vezérigazgató, TSC: „A kupa nagyon fontos számunkra, mert első osztályú csapatként könnyű odajutni, hogy akár a csapat kupadöntőt is tudjon játszani. A kupa is egy olyan út, amely Európába tud vezetni. Én úgy látom, hogy a Kolubara elleni győzelemmel, ahol bejutottunk a legjobb nyolc közé, hogy nagyon nagy esélyünk van rá, hogy akár döntőt is tudjunk játszani. Ami a döntőt illeti, ott bármi megeshet.”


Ami a téli átigazolási szezont illeti, távozó nincs a klubnál, ugyanakkor néhány érkező játékosra lehet számítani. A csapat Törökországban kezdi meg a felkészülést a szezon folytatására.

TSC
Palágyi Szabolcs

Most

16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.
15:56

Adománydobozt, mobiltelefont is loptak

A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai a zombori rendőrséggel együttműködve letartóztatták a 2001-es születésű szabadkai V.P.-t és az 1995-ben született Apatin környéki N.M.-et, minősített lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.