Ugrás a tartalomra

Téli tábort szervezett a magyarkanizsai cselgáncsklub

2021.01.07
11:27
2021.01.07
19:09
11 fiatal vesz részt a magyarkanizsai Partizán Magyarkanizsa-Orom-Oromhegyes Cselgáncsklub szervezésében a téli táborban.

A koronavírus-járvány erre a sportra is hatással volt, a megmérettetések többsége elmaradt, ennek ellenére azonban az edzéseik folyamatosak voltak, hogy formában tartsák magukat.

A fiatalok napi két alkalommal edzenek a táborban. A magyarkanizsai Stefan Tolić ugyan már Budapesten folytatja tanulmányait és az egyik ottani csapatot erősíti, mégis örömmel jár vissza a régi csapatához egy-egy edzésre. „Idén még úgy számolom, hogy formába legyek, hogy a budapestiekkel egy szinten legyek aztán lehet, hogy még idén vagy majd jövőre versenyezni fogok.”

A fiataloknak egész napos programmal készültek a szervezők, az edzések mellett a barátkozás is a tábor része. Raffai Gergő közel 7 éve tagja a klubnak, elmondta, nemrégiben szerezte meg a magasabb fokozatú, zöld övet. „Az első edzés technikákról szól és a másik edzés az lazább és az inkább nyújtós edzés szokott lenni.”

A táborban az erőnléti edzésekre, az állóképesség fejlesztésére helyezik a hangsúlyt, ugyanakkor a technikázás sem marad el. Vadász Károly, edző, Partizán Magyarkanizsa-Orom-Oromhegyes Cselgáncsklub: „Felső technikák, parter technikákat is gyakorolunk. Valakinek ez új, valaki csak folytatja, hogy jobban belemenjen a kezébe, hogy ne a versenyeken kelljen ezen gondolkodni, hogy milyen technikát fog majd alkalmazni.”

Az edző hozzátette, a tavalyi év során kevés versenyre jutottak el a gyerekekkel, a főbb megmérettetéseket az idei évre tették át és reményeik szerint sikeres évet zárnak majd az idén.

cselgáncs
magyarkanizsai Partizán
Vadász Károly

Most

15:33, Frissítve: 15:52

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.
15:17, Frissítve: 15:23

Stevan Bakić húsvéti köszöntője

Szabadka Város Önkormányzata és a saját nevemben kellemes húsvéti ünnepeket kívánok, e legnagyobb keresztény ünnepet a Gergely-naptár szerint ünneplő minden polgártársamnak - írja köszöntőjében Szabadka polgármestere.
13:59, Frissítve: 14:26

Az amerikai nagykövettel tárgyalt dr. Pásztor Bálint

A vajdasági magyarság helyzetéről és lehetőségeiről is szó esett Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és Christopher Hill, az Amerikai Egyesült Államok belgrádi nagykövete közös megbeszélésén, Szabadkán.

Népszerű