Ugrás a tartalomra

Természetjárók özönlötték el a Fruška gorát

2018.04.28
16:55
2018.04.28
17:56
Forrás
Pannon RTV
A hétvégi maratonnak idén is több mint tízezer résztvevője van. A túrázók 19 különböző pályán indulhatnak.

A maratonra már a kora reggeli órákban tömegesen érkeztek a résztvevők.

Puhalák Dániel, Topolya: „Sportolunk, szép az idő is és kijöttünk ide egyet szórakozni a szabadba.
Egy ilyen maraton egyrészt kikapcsol a munkából, a mindennapokból, másrészt pedig jó a hangulat, a társaság, a légkör.”

Perlaki Adriána, Bácsfeketehegy: „Én Budapesten élek, és ott sok a szmog, a város zajos. Itt pedig a csend van, természet, jó idő és levegő.”

A szervezők a sportolásra és az egészséges életmódra buzdítják az embereket. A legrövidebb ösvény négy kilométeres, a leghosszabb túra alatt pedig több, mint 100 kilométeres távot tesznek meg a résztvevők.

Nenad Sudarov, versenyigazgató: „Szerintem ez alkalommal teljesen sikerült elérni célunkat, az idő is jól szolgál bennünket. Sokan jöttek el. Azok pedig, akik mégis kihagyják ezt az eseményt, szerintem nagy hibát követnek el.”

A maratonra több mint 20 országból érkeztek a résztvevők. Idén először Kínából és Szingapúrból is érkeztek természetjárók.

Zdravko Jelušić, elnök, VKT, Újvidék: „Az egész világból érkeztek ma ide emberek. Fruška gora egész Vajdaság hegye, nyugodtan versenyre kelhet bármelyik szerbiai heggyel. Itt a rendezvényen most annyira sok pozitív energia van, hogy ma a világ egyik legmeghatározóbb hegyének is mondhatjuk.”

A Fruška gora-i maraton hivatalosan vasárnap este 8 órakor zárul.

maraton
természetjáró
Fruška Gora-i maraton

Most

10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.