Ugrás a tartalomra

A tervezett ütemben halad a Vajdasági Birkózóakadémia építése Magyarkanizsán

2020.10.31
14:13
2020.10.31
17:53
Forrás
Pannon RTV
A munkálatok július végén kezdődtek, és várhatóan jövő augusztusban fejeződnek be.

A Kozma István Magyar Birkózó Akadémia, a Vajdasági Birkózóakadémia Alapítvány, a Vajdasági Magyar Szövetség és több vajdasági birkózó klub képviselői megtekintették ma az épületen zajló munkálatokat.

A tervek szerint másfél hónapon belül tető alá kerül majd a Vajdasági Birkózóakadémia Magyarkanizsán. A munka a tervezett ütemben halad. Bálint Zoltán, ügyvezető, Vajdasági Birkózóakadémia Alapítvány: „A fémkonstrukciókat is rakják már. A fémkonstrukció fogja tartani a nagy sportcsarnok tetőszerkezetét. A cél az, hogy december közepére tető alá kerüljön az épület, hogy a belső munkálatokkal aztán tudjunk jól haladni. Már a kanalizációt, vízvezetékeket szerelik, és a jövő héten érkeznek a villanyszerelők.”

A Vajdasági Birkózóakadémia Alapítvány három társalapítója Magyarkanizsa önkormányzata, a Magyar Nemzeti Tanács és a budapesti székhelyű Kozma István Magyar Birkózó Akadémia. A magyarországi akadémia képviseletében jelen volt Süle László, kurátor, aki az összefogás fontosságára hívta fel a figyelmet. „Az itteni építkezés is jó példa arra, hogy igazán nagy dolgok csak összefogással, széles körű összefogással jöhetnek létre. Ebben az esetben összefogott Magyarország kormánya a vajdasági magyarokkal, a Vajdasági Magyar Szövetséggel, összefogott a Magyar Birkózó Szövetség a Szerbiai Birkózó Szövetséggel és természetesen a Kozma István Birkózó Akadémia Alapítvánnyal, és ennek az összefogásnak látjuk itt az épülő művét.”

Az épület mellett nagyon fontos az akadémiai rendszer, a sportpiramis felépítése, ami az akadémiáig vezeti majd a tehetségeket - fogalmazott Pásztor István, a VMSZ elnöke. „Azért gyűltünk össze, hogy valamikor a jövő év elejétől elkezdjen működni ez a piramis rendszer, hogy a klubok elkezdjék keresni a gyerekeket, tehetségeket, elkezdjenek foglalkozni velük, hogy utána a folyamatnak a végén a legtehetségesebb mintegy 50 gyerek ide tudjon kerülni.”

Az akadémia a magyar kormány 2,9 millió eurós támogatásából valósul meg, és várhatóan jövő augusztusban fejeződnek majd be a munkálatok.

Vajdasági Birkózóakadémia
Magyarkanizsa
birkózás
építkezés
Vajdasági Birkózóakadémia Alapítvány
Vajdasági Magyar Szövetség
VMSZ
Bálint Zoltán
Kozma István Magyar Birkózó Akadémia
Süle László
Pásztor István
beruházás

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.