Több mint 150 kajakos állt rajthoz a X. Nemzetközi Tiszavirág Regattán
Az idei Tiszavirág Regatta izgalmas és egyben szoros versenyeket eredményezett, ahol 25 futamban mérték össze tudásukat a versenyzők. A zentaiak az erős mezőny ellenére kiváló eredményekkel büszkélkedhettek. Gere Katalin, a zentai Tiszavirág Kajak Klub versenyzőjének most K1- 500 méteren szerzett aranya jó biztosíték a továbbiakra nézve is.
„Szeptember elején lesz Szegeden az U23-as és a Junior VB, amire sikerült kijutnom. Volt egy válogató, ami az ORV, azaz az Olimpiai Reménységek Versenyére szólt, amely szeptember második hétvégéjén lesz majd.”
A több mint 50 tagot számláló magyarkanizsai Testvériség Kajak Klub minden évben aktív résztvevője a megmérettetésnek. Idén 29 versenyzőjük állt rajthoz – emelte ki Apró István, a magyarkanizsai klub elnöke.
„Tizedik alkalommal veszünk részt, tehát mindegyik versenyen itt voltunk. Igyekszünk majd ezek után is részt venni minden versenyen. Hát az esélyeket, azt még nem tudom annyira megmondani, de a legjobbakra készülünk. Minden versenyzőnk úgy indul, hogy megnyerje a futamát.”
A magyarkanizsaiak is érmet szereztek. A világbajnoki keretbe is bekerülő Dobó Petra remekelt.
„Juniorban indultam Ladányi Lídiával párosban, ott elsők lettünk, egyesben pedig második lettem. Erre számítottam. Katát még utol kell érnem, de én büszke vagyok erre és én örülök ennek az eredménynek.”
A Tiszavirág Regatta kiemelkedő rendezvénye a kajaksportot űzőknek, hiszen a fiatal korosztály tagjai közül sokan itt debütálnak, ahol könnyített körülmények között tudják elsajátítani a versenyzés fortélyait.
Fehér Csaba, a Tiszavirág Kajak Klub elnöke: „A legkisebbektől, a 8 évesektől már indulnak a korosztályok és junior korig megyünk fel. Felnőtt versenyzőknek csak mixben, vagyis vegyes párosban hirdettünk futamot. Jöttek Becséről, Bezdánból, Zomborból, de Obilićről és Törökkanizsáról is eljöttek, szóval itt vannak a környező városokból.”
A tartományi sporttitkárság kiemelt sportágként kezeli a kajaksportot.
Kormányos László, tartományi sportügyi segédtitkár: „A titkárság immáron második alkalommal, komolyabb összeggel támogatja ezt a jelentős vízisport rendezvényt, a X. Nemzetközi Tiszavirág Regattát, amely elsősorban a zentai utánpótlás gyermekekről szól.”
A tizedik alkalommal megtartott Tiszavirág Regattára sokan kilátogattak, és népes nézősereg követte a futamokat.