Ugrás a tartalomra
MTI/Kovács Tamás

Tokió 2020 - Milák és Szabó is elődöntős 100 méter pillangón

2021.07.29
13:13
2021.07.29
13:31
Forrás
MTI
A 200-on aranyérmes magyar úszó Milák Kristóf, valamint a szintén magyar színekben versenyző, vajdasági származású Szabó Szebasztián is bejutott az elődöntőbe 100 méter pillangón a tokiói olimpia úszóversenyén.

Az előfutamban Milák 50.62 másodperces idejénél csak a világcsúcstartó amerikai Caeleb Dressel volt gyorsabb, ő 50.39 másodperces olimpiai rekordot úszott.

Szabó 51.67 másodperces idejével a 14. helyen várja a magyar idő szerint péntek 3.30 órától sorra kerülő elődöntőt.

"Sikerült pihenni, aludni is az aranyérem után, így a hangulatom is javult. Teljesen elégedett vagyok, én is annyira vettem komolyan, mint Dressel, legalább egy másodperccel erősebben kell majd kezdeni élesben" - értékelt röviden az MTI-nek a BHSE 21 éves világklasszisa.

Szabó Szebasztián pedig éppen fordítva élte meg a versenyt, ugyanis szerinte túl erősen kezdett:

"Az elején majdnem a maximumon mentem, de így csak 80 méterig bírtam, utána viszont majdnem a víz alatt fejeztem be a versenyt. Az elődöntőben picivel lassabb kezdés kell, hogy a végét is bírjam, akkor lehet esélyem a fináléra is".

Milák Kristóf
Szabó Szebasztián
úszás
Tokió 2020
olimpia

Most

12:47

Orbán Viktor bemutatta kormánya szerkezetét

Orbán Viktor magyar miniszterelnök kedd reggel bemutatta a Fidesz-KDNP frakciószövetségnek kormánya szerkezetét, a minisztereket és ismertette feladataikat - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.

Népszerű