Ugrás a tartalomra

Tömeg és örömujjongás fogadta a horvát válogatottat Zágrábban

2018.07.16
22:39
2024.03.19
08:41
Forrás
MTI
120 ezer ember a főtéren és több tízezer az utcákon éljenezte a világbajnoki ezüstérmes csapatot, amelynek így órákba telt eljutnia a repülőtérről a város központjába, a hivatalos rendezvényre.

Az érkezést és az utat a legtöbb horvát tévécsatorna élőben közvetítette. A repülőgép 15 óra után szállt le a horvát fővárosban, és a város felett érkezett meg három MiG-21 vadászrepülőgép kíséretében.

Már a repülőtéren hatalmas ovációval fogadták a játékosokat, akik a nyitott tetejű autóbuszról is végig autogramokat osztogattak, integettek és fotóztak, majd saját közösségi oldalaikon is jelentettek meg képeket. Emberek tolongtak az út szélén, hogy megérinthessék a futballistákat, többen ültek a háztetőkön és lógtak ki az erkélyekről is zászlókat lengetve. Közben a Jellasics főtéren voltak, akik már 12 órája vártak, hogy találkozhassanak a horvát válogatottal.

Tanjug/AP Photo/Marko Drobnjakovic

A délután folyamán a légierő legnagyobb büszkesége, a Vihar Szárnyai elnevezésű műrepülő-kötelék légi bemutatót tartott. Egy helikopter óriási horvát zászlót lógatva folyamatosan keringett a tömeg felett. 

Az ünneplés késő éjszakába nyúlhat, az egész városban megbénult a forgalom. Az óriási érdeklődés és a késés miatt elmarad az elnöki hivatalba tervezett fogadás is, ahol Kolinda Grabar-Kitarović államfő kitüntetésben részesítette volna a válogatott játékosokat és Zlatko Dalić szövetségi kapitányt is.

labdarúgó világbajnokság
horvát
válogatott
Zágráb

Most

07:32

Máris itt a nyár?

25 fokos meleg vár ránk ma. Szerbia egyes részein, például Nišben és Kragujevacon akár 27 fok is lehet. A meleg levegő Észak-Afrika felől érkezik a térségbe.
07:17, Frissítve: 07:41

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.