Ugrás a tartalomra

Topolya Trófeája nemzetközi karateverseny

2022.11.20
12:43
2022.11.21
16:48
Forrás
Pannon RTV
Húsz csapat, kétszáz versenyző lépett tatamira a 22. Topolya Trófeája elnevezésű nemzetközi karatebajnokságon a topolyai Karateklub szervezésében. A legfiatalabb versenyző 5 éves, a legidősebb 73 éves volt.

Fiúk és a lányok egyaránt összemérték tudásukat és erejüket a küzdőszőnyegen a topolyai Csáki Lajos Általános Iskola sportcsarnokában. Formagyakorlatokban és küzdésben is megmérettettek a versenyzők.

Szuromi Ivett, tag, Topolya Karateklub: „Hat éve karatézok, élvezem nagyon ezt a sportot, Topolyán karatézunk és katákat csinálunk majd.”

A legtöbb csapat Vajdaságból, Szerbiából érkezett, de voltak vendégek Romániából és Magyarországról is.

Szabó Csaba, vezető, Dombóvári Karatesuli, Dombóvár, Magyarország: „Nálunk közel hatvan gyerek, illetőleg felnőtt az, aki rendszeresen látogatja az edzéseinket, egy kisbusszal jöttünk, hat versenyző és néhány kísérő. A korábbi világversenyeken szoktunk találkozni, Európa-bajnokságon, világbajnokságon, ami volt itt már Szerbiában is az elmúlt években, itt épültek ki ezek a kapcsolatok.”

A Topolya Trófeája nemzetközi karateverseny nagy hagyományokkal rendelkezik.

Holovics Gábor, elnök, Topolya Karateklub: „A mai versenyen 20 csapat vesz részt, Szerbián kívül Magyarországról és Romániából jöttek egyesületek és a versenyen részt vesznek a legkisebbek, tehát a legfiatalabb 5 éves, a legidősebb 73 éves.”

A rendezvényt Kormányos László, tartományi sporttal és ifjúsággal megbízott segédtitkár nyitotta meg: „A tartományi kormány jelentősen felfigyelt arra, hogy a sport mennyire fontos az egészség megőrzése szempontjából, és hogy a gyerekek ne az utcán, ne tombolva és ne a kávézókba töltsék el az idejüket, hanem a sportpályákon, sporttermekben.”

A legjobb versenyzők érmekkel és serlegekkel térhettek haza.

Topolya Trófeája
karate
Topolya
Csáki Lajos Általános Iskola

Most

19:30, Frissítve: 19:57

Száz fiatal labdarúgó a Csubela Ferenc Emléktornán

Száz fiatal labdarúgó részvételével zajlott a Csubela Ferenc Emléktorna Bácskossuthfalván. A kispályás kupán 16 csapat versengett helyi és környékbeli fiatalok részvételével. Csubela Ferenc, a VMSZ egyik alapítója és első elnöke volt.

Népszerű

Mezőgazdászok, figyelem!

Új pályázatot hirdettek a mezőgazdászok számára. Beruházásaik 50 százalékát az állam biztosítja, vissza nem térítendő támogatás formájában.

Elindult a személyforgalom a Szabadka-Szeged vasútvonalon

Az első járat 5 óra 19 perckor indult Szegedről. Az első utasok között volt Lázár János magyar közlekedési miniszter és dr. Pásztor Bálint a VMSZ megbízott elnöke is. A személyvonatok ezen a vonalon ötször közlekednek majd mindkét irányba.