Ugrás a tartalomra

A török Malatyaspor együttesét látja ma vendégül a Partizan labdarúgó csapata

2019.08.08
11:02
2024.03.19
08:35
Forrás
Pannon RTV
Az Európa-liga harmadik selejtezőkörének mérkőzése este 9 órakor kezdődik a szerb fővárosban.

Az összecsapás esélyesei a vendégek, ugyanis papíron jóval komolyabb kerettel rendelkeznek, mint a belgrádi fekete-fehérek. A visszavágót jövő héten játsszák Törökországban.

Magyar csapatnak már nem szurkolhatunk ebben a sorozatban, ugyanis a múlthéten a Fehérvár, a Debrecen és a Budapest Honvéd is kiesett.   

 

Törökország
Malatyaspor
Partizan
Belgrád
labdarúgás
Európa Liga
selejtező

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.