TSC-IMT meccs 18 órakor
Žarko Lazetić, a topolyaiak vezetőedzője elmondta, a csapat jól felkészült és kielemezték az ellenfelet. Rámutatott, hogy Stojić és Đakovac visszatértek a pályára, így Vulić kivételével teljes a csapat. Lazetić hozzátette, a TSC-t leterhelte a Bragával vívott meccs, de a legjobbat hozták ki magukból és nincs megállás. A topolyai klub jelenleg második a tabellán 10 ponttal, míg az IMT közvetlenül mögötte, a 3. helyen áll 7 ponttal. A TSC-IMT meccs szombaton 18 órakor kezdődik a TSC Arénában.
Žarko Lazetić, vezetőedző, TSC: „Ezen a meccsen is szervezettnek és szilárdnak kell lennünk a pálya közepén, hogy irányítsuk a támadóinkat, amiben nagyon jók vagyunk. Ezt rendkívül jól csináltuk az előző két meccsen és hiszem, hogy ez sikerülni fog. Azt mondom, hogy a jó kezdet nem fog elaltatni minket. Ebben - minden bizonnyal - az IMT csapata is a segítségünkre lesz, hiszen nálunk játszanak. Gyakorlatilag a második és a harmadik helyen állnak a tabellán. Tehát nem áll jogunkban egy pillanatra sem kikapcsolódni.”
Egyébként otthon játszhatja az Európa Liga meccseket a TSC. Az UEFA küldöttsége ellátogatott a TSC Arénába és megállapították, hogy adottak a feltételek ahhoz, hogy Topolyán rendezzék meg a meccseket. Az Európa Liga csoportbeosztása szeptember elsején derül ki, ekkor szervezik meg a sorsolást.