Ugrás a tartalomra

A TSC a Proleterrel mérkőzik meg vasárnap

2019.10.25
13:56
2019.11.27
12:18
Forrás
Pannon RTV
Vasárnap 18 órától a zentai városi stadionban a TSC az újvidéki Proleterrel mérkőzik meg.

A Szuperliga 13. bajnoki fordulója előtt a Proleter a táblázaton 15 ponttal a kilencedik, míg a TSC 24 ponttal negyedik. A mérkőzést beharangozó sajtótájékoztatón Szabó Zoltán vezetőedző elmondta, hogy az előző két fordulóban elszenvedett vereségek ellenére elégedett a csapat játékával. Az eredmények inkább a szerencsétlen körülményeknek és bírói tévedéseknek a következménye, mint a rossz játéknak. Játékosaitól azonban több koncentrációt vár el a következő mérkőzésen: a helyzetek jobb kihasználását és a védelemben is több odafigyelést.

Szabó Zoltán, vezetőedző, TSC: „Mondjuk, hogy még a szerencse sem állt az oldalunkon, de reméljük, hogy a következő meccsen vasárnap a Proleter ellen már a szerencse is a mi oldalunkon fog állni, és egy jó játékkal nyerni tudunk majd.”

labdarúgás
Szabó Zoltán
TSC

Most

13:20, Frissítve: 13:26

Tojásvadászat Királyhalmon

Tojásfadíszítés, kézműves foglalkozás és kincskeresés - ez várt ma a gyerekekre Királyhalmon. A kultúrotthon előtti parkban örömmel gyűjtötték a húsvéti kincseket a legkisebbek.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.