Ugrás a tartalomra

Tüntetnek a szurkolók - elhalasztották az angol rangadót

2021.05.02
21:12
2021.05.02
21:36
Forrás
Nemzeti Sport
Többek közt az Európai Szuperliga-terv miatt háborodtak fel.

Tüntető szurkolók miatt elhalasztották az angol élvonalbeli bajnokság rangadóját. A 34. fordulóban a Manchester United a Liverpoolt fogadta volna, de a tulajdonosi kör ellen demonstrálók akciója után azt a döntést hozták, hogy ma nem rendezik meg a találkozót. A Manchester United drukkerei szerveztek tüntetést a mérkőzés előtt, elzárták az Old Traffordhoz vezető utakat, és elfoglalták a létesítményt is.

A szurkolók az Európai Szuperligához való csatlakozás, és egyben a tulajdonosi kör jelenlegi stratégiája miatt háborodtak fel. Többek között azt szeretnék, ha a klub támogatná a kormány javaslatát a szurkolók érdekeit szem előtt tartó labdarúgásról, valamint azt is, ha olyan független vezetőket neveznének ki, akiknek a csapat érdekeinek a védelme az első, és nem kizárólag a nyereségre összpontosítanak.

labdarúgás
angol bajnokság
tüntetés

Most

19:19

A húsvét lényegéről gyerekeknek, játékosan

Húsvéti játékos foglalkozás tartottak a szabadkai Zorka Helyi Közösségben. A 2 és 10 év közötti zorkai gyerekek számára meglepetéssel is kedveskedtek. A húsvéti programot évről évre a VMSZ zorkai helyi szervezete hívja életre.

Népszerű