Ugrás a tartalomra

Új műfüves pálya Óbecsén

2021.06.16
16:31
2021.06.17
08:12
Forrás
Pannon RTV
Műfüves labdarúgópályát adtak át ma ünnepélyesen Óbecsén. A TSC Labdarúgó Akadémiával való együttműködés keretében, a Magyar Kormány támogatásával megvalósuló beruházás elsősorban a fiatal focisták kinevelését szolgálja.

Gyerekek rúgják a bőrt az óbecsei stadion mellett megépült új műfüves pályán. Az ő edzéseiket szolgáló focipályát szerdán adták át a rendeltetésének. Az OFK Bečej 1918 labdarúgóklub tagjai a TSC-vel való együttműködésnek köszönhetően egy profi rendszer részesei lettek – emelte ki Zsemberi János, a TSC labdarúgóklub elnöke.

„Nagyon komoly szakemberekkel alapoztuk meg a TSC fociiskoláját, Magyarországról, Belgrádból a legjobb  szakembereket hoztuk ide, egy rendszert állítottunk fel, és ennek a rendszernek egyik pillére Óbecse is. Ugyanabban a rendszerben dolgoznak a becsei edzők is mint a topolyai, a zentai, a szenttamási vagy a temerini edzők, és ebből a  rendszerből, minél több játékost próbálunk meríteni.”

A TSC-nek nem az óbecsei az első sportberuházása Vajdaságban, ezeknek köszönhetően több ezer gyermek kapott eddig lehetőséget arra, hogy korszerű körülmények között, profi edzők mellett sportolhassanak.

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke: „Mindenki közülük arról álmodik, hogy futballista fog lenni. Reméljük, hogy sokuknak ez sikerülni fog, de ha nem is lesznek futballisták, azt gondolom, hogy jobb emberek fognak lenni, egészségesebbek fognak lenni, meg fognak tanulni küzdeni azért a mezért és azért a színért, amit hordoznak magukon és a szívükben. Azt gondolom, hogy ez egy karakter-, test- és lélekfejlesztő tevékenység, ezért fontos.”

A meglévő focipályák mellett a közeljövőbe további sportberuházások is lesznek Óbecsén – mondta Dragan Tošić, Óbecse polgármestere.

„Ez a terület községi tulajdonban van, és itt még egy ugyanekkora műfüves pályát szeretnénk megépíteni, emellett két kézilabdapályát, két kosárlabdapályát és egy ballontermet is tervezünk ide. Ezzel szeretnénk teljessé tenni Óbecse kínálatát, nem csak a mi gyerekeink számára, de a sportturizmus céljaira is, amivel Óbecse község foglalkozni szeretne.”

A Magyar Kormány támogatásával megépült új műfüves pálya értéke 400 ezer euró.

TSC Labdarúgó Akadémia
Zsemberi János
Óbecse
Pásztor István
Dragan Tošić polgármester

Most

Népszerű