Ugrás a tartalomra

Újabb győzelmet aratott a TSC

2019.02.27
16:56
2019.02.27
20:05
Forrás
Pannon RTV
2-0-ra nyert a topolyai futballcsapat a kruševaci Trayal ellen a zentai Városi Stadionban. A Szerb Első Liga 23. fordulója után a TSC a második, a Trayal pedig a tizenegyedik helyen áll a tabellán.

Küzdelmesnek indult a TSC és a Trayal találkozója, ugyanis a két csapat a félidő első perceiben nem talált fogást egymáson. A mérkőzés 12. percében Vladimir Silađi sikeres kapura rúgása 1-0-ás állást hozott a TSC csapatának. Goran Lazarević, a Trayal edzője elmondta: „Nem tudtunk a legerősebb összeállításban játszani, de összességében jó mérkőzés volt. A mezőnyben egyenlőek voltunk, a TSC kihasználta a lehetőségeit, amik adódtak. Mi elég könnyen kaptuk a gólokat, a második gólunkat is egy bedobásból kaptuk, mint a gyerekek, mint a kiskakasok. Ezeket a dolgokat egy komoly csapat megbünteti, ahogy a TSC is tette, és úgy gondolom, hogy megérdemelt győzelmet arattak a mai napon.”

A második félidőben Dejan Milićević sikeres akciója újabb góllal örvendeztette meg a TSC szurkolókat a mérkőzés 77. percében. Így a találkozó 2-0-ás győzelemmel zárult a topolyai csapat javára. Szabó Zoltán vezetőedző aláhúzta: „Jól kezdtük a mérkőzést, korai góllal, jó pár helyzetet nem sikerült berúgni, de azért a másodikba sikerült a második gólt is berúgni, és akkor már a mérkőzés le volt játszva. Sajnálom, hogy a többi helyzetet nem használtuk ki, előbb is gól lehetett volna, de azért annak is nagyon örülök, hogy az ellenfél praktikusan nem is csinált valami nagy helyzetet, úgyhogy szerintem egy nagyon megérdemelt győzelem, és remélem, hogy ebben a ritmusban folytatjuk majd az egész tavaszi idényt.”

A Szerb Első Liga 23. fordulója után a TSC a második, a Trayal pedig a tizenegyedik helyen áll a tabellán. A topolyai csapat legközelebb vasárnap Zimonyban vendégszerepel a Teleoptik ellenfeleként.

TSC
Trayal

Most

16:12

Negyedik napja keresik az eltűnt kislányt

Speciális mentőcsapatok érkeztek a helyszínre, most ők vizsgálják át a területet. Az alagutakat, a földalatti csatornákat és az aknákat is átvizsgálják. Igor Jurić szerint furcsák a kislány eltűnésének körülményei.
15:47

28. Rákóczi Mozgótábor – Pályázati felhívás

Vegyél részt a kanadai Rákóczi Alapítvány 2024-es Diákok Határok Nélkül Programjában! Tölts egy élménydús kirándulást Magyarországon! Ismerd meg múltunkat és járulj hozzá a jövő építéséhez és köss életre szóló barátságokat!
13:35

Lesz-e fagykár a gyümölcsösökben?

Idén is, mint jó pár évre visszamenőleg kora tavaszi fagyokkal szembesültek a gyümölcstermelők. Az elmúlt hetekben a fagyzugos helyeken a hajnali órákban a -4, -6 fokot is elérte a hőmérséklet.
13:20, Frissítve: 13:26

Tojásvadászat Királyhalmon

Tojásfadíszítés, kézműves foglalkozás és kincskeresés - ez várt ma a gyerekekre Királyhalmon. A kultúrotthon előtti parkban örömmel gyűjtötték a húsvéti kincseket a legkisebbek.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.