Ugrás a tartalomra

Újabb három pont a tarsolyban

2018.12.05
15:59
2018.12.06
08:42
Forrás
Pannon RTV
2:1-re nyert a TSC az Inđija csapata ellen a zentai Városi Stadionban. A Szerbiai Első Liga 21. fordulója után a topolyaiak a harmadikak a tabellán, így egyre elérhetőbbnek tűnik a Szuperligába jutás.

A topolyai csapat nehezen tudott áttörni az Inđija védelmén. Az első félidő gól nélkül zárult.

A fordulás után a vendégek rúgták az első gólt az 50. percben. A TSC azonban reagált és egymás után két gólt is szereztek.
Szabó Zoltán, edző, TSC: „Egy nehéz sorozaton vagyunk túl, de egy nagyon sikeres sorozaton, amivel ez az utolsó mérkőzés az Inđija ellen be is fejeződött. Szerencsére tudtunk fordítani 1-0 után 2-1-re. Játékosoknak le a kalappal a tartásukon ezen a mai mérkőzésen, és mentálisan is nagyon erősek, nagyon örülök neki.”

Az Inđija most negyedik a tabellán.
Blagojević Srđan, edző, Inđija: „A mérkőzés elég dinamikus és érdekes volt, valószínűleg a nézőknek is. Úgy gondolom, nem bánták meg, hogy eljöttek. Mi is és a TSC is, mint házigazda megmutatta azt a minőséget, ami a csúcsra juttatta.”

A TSC következő ellenfele az Óbecse csapata lesz.

TSC Topolya
Topolya

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.