Ugrás a tartalomra

Újítások az Aranylabda odaítélésében

2016.09.20
13:33
Ezentúl ismét kizárólag az újságírók dönthetnek arról, ki kapja az Aranylabdát
Ezentúl ismét kizárólag az újságírók dönthetnek arról, ki kapja az Aranylabdát. 2010 óta a sajtó képviselői mellett a válogatottak csapatkapitányai és szövetségi kapitányai is részt vehettek a szavazáson, ezen most változtatnak. Az elmúlt évek gyakorlatához képest egyéb újítások is lesznek, például 23 fős helyett 30-as előzetes listát tesznek közzé, de nem hozzák nyilvánosságra menet közben az első három helyezett nevét. Az Aranylabda az európai labdarúgás legfontosabb egyéni trófeája, amelyet a legjobb teljesítményt nyújtó labdarúgó kaphat meg. Először 1956-ban adták át a France Football francia hetilap munkatársai, a FIFA 1988-ban alapította saját elismerését, a kettő pedig 2010-ben egyesült. (nemzetisport)
Aranylabda
FIFA
újítások

Most

16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.
15:56

Adománydobozt, mobiltelefont is loptak

A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai a zombori rendőrséggel együttműködve letartóztatták a 2001-es születésű szabadkai V.P.-t és az 1995-ben született Apatin környéki N.M.-et, minősített lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.
14:41, Frissítve: 15:46

Halásztelki fúvósok koncerteztek Belgrádban

A Bocskai István Református Oktatási Központ Fúvós Együttese mutatkozott be a belgrádi Collegium Hungaricumban. A Magyarországról érkező fiatalok egyórás koncertet tartottak a szerb fővárosban működő magyar kulturális központban.
14:34, Frissítve: 16:37

Elkezdődött a TeátrumHíd Fesztivál

A programot zenei-összművészeti est, pódiumbeszélgetések is színesítik, és a fesztivál ideje alatt kiállítják a szervezők által középiskolások számára meghirdetett rajzpályázat legjobb alkotásait is.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.