Ugrás a tartalomra

Újra tengerpartra értek a Dakar-rali versenyzői

2021.01.11
19:09
2021.01.11
21:10
Forrás
Pannon RTV
A Sakakából induló 8. szakasz célja szó szerint a Vörös-tenger partján ért véget, a versenyzők ott táboroznak az elkövetkező két napban.

Homokból hétfőn sem volt hiány a szaúd-arábiai versenyen, de ezúttal a dűnéket nem kellett megmászniuk a versenyzőknek. A reggeli néhány fokos hőmérsékletet követően a mért szakasz végére a hőmérő higanyszála felszökött 30 fokra, amikor a mezőny megérkezett a Vörös-tenger partjára. Gyenes Emánuel mindössze 33 perccel maradt le a szakaszt nyerő Cornejo Florimo. A Malle Moto géposztályban Gyenes a harmadik helyen áll. Ugyanitt Saghmeister Gábor a 19., miután hétfőn a 71. helyen ért célba, ezúttal jóval sötétedés előtt.

A szlovén Simon Marčičnak sem volt egyszerű dolga, hiszen néhány esést követően a motorjával gyűlt meg a baja.

„Meghibásodott a tengelyem, ott egy részecske eltört. Emellett az olajadagolással is gondom akadt. Szerencsére az olaj sem folyt el, mert lassabban haladtam a tervezettnél. Az a lényeg, hogy itt vagyok és megyünk tovább.”

Marčič összesítettben a 49. helyen ért célba, a Malle Moto kategóriában pedig a 9. lett.

A Fazekas Motorsport kamionos egységnek nehézségei akadtak a nyolcadik szakaszon, jelen pillanatban azonban még a pályán vannak. Kedden a versenyzőkre Neom tartomány érdekes tája vár valamivel több mint 460 kilométeres mért távon.

Dakar
rali
Saghmeister Gábor
Gyenes Emánuel
Vörös-tenger
motorversenyző

Most

12:09

Tréfás tanári hangverseny Magyarkanizsán

A könnyedebb hangvételű előadás a magyarkanizsai Alapfokú Zeneiskola és az óbecsei Petar Konjović Alapfokú Zeneiskola tanárainak és diákjainak közreműködésével jött létre a magyarkanizsai Művészetek Háza színpadán.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.