Ugrás a tartalomra

US Open - Szetthátrányból fordítva jutott tovább Federer

2019.08.28
23:14
Forrás
Nemzetisport.hu
Századik mérkőzésén az amerikai nyílt teniszbajnokságon Roger Federer szetthátrányból felállva, 3:6, 6:2, 6:3, 6:4-re legyőzte a bosnyák Damir Džumhurt.

Ezzel bejutott a legjobb 32 közé. A svájci klasszis a 3. fordulóban a Dan Evans–Lucas Pouille csata továbbjutójával játszik.

Ahogy az első fordulóban a Sumit Nagal elleni mérkőzést, úgy a második körben a Damir Dzumhur elleni meccsét is borzasztóan kezdte Roger Federer, aki 0:4 után 17 ki nem kényszerített hibát ütve, 6:3-ra veszítette el az első szettet.

Nagy különbség azonban a hétfői – magyar idő szerint kedd hajnali – találkozóhoz képest, hogy ezúttal nem a szabad ég, hanem behúzott tető alatt lépett pályára a svájci, mivel New Yorkban egész nap esik az eső.

A svájci tehát most is ráijesztett szurkolóira, de a második játszmában hamar brékelt, 4:2-nél bréklabdát hárított, majd fogadóként egyenlített (6:2).

A harmadik felvonást Federer a másodikhoz hasonlóan 3:0-val kezdte, 4:2-nél pedig újabb kritikus gémet nyert meg, ezúttal három bréklabdát kivédekezve. Miután ezt a játékot átvészelte, 5:3-nál könnyedén fejezte be a szettet.

A negyedik felvonás sokban nem tért el az előző kettőtől: Federer már 1:1-nél brékelt, 2:1-nél fontos pillanatban bréklabdát hárított, és onnantól magabiztos adogatógémekkel végigvitte előnyét (6:4).

A találkozó 2 óra 21 percig tartott, Federer 58 nyerővel, 16 ásszal és 45 nem kikényszerített hibával zárt.

A US Open ötszörös bajnoka tehát győzelemmel ünnepelte 100. meccsét a New York-i Grand Slam-tornán, amelyen második fordulós meccset még sosem veszített el (19–0). Arra viszont először volt példa az amerikai nyílt bajnokságon, hogy az első két mérkőzésén egyaránt elveszítse a nyitó játszmát.

Roger Federer
Damir Džumhur
US Open
tenisz

Most

07:32

Máris itt a nyár?

25 fokos meleg vár ránk ma. Szerbia egyes részein, például Nišben és Kragujevacon akár 27 fok is lehet. A meleg levegő Észak-Afrika felől érkezik a térségbe.
07:17, Frissítve: 07:41

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.