Ugrás a tartalomra

Útnak indult a Tour de Délvidék

2021.07.30
13:32
2021.07.30
16:48
Forrás
Pannon RTV
Ezúttal Közép-Szerbia hegyes-völgyes vidékeit hódítják meg két keréken.

A kerékpározók ezúttal mintegy 400 kilométert teljesítenek, a tervezett program szerint a Tara-hegység, Zlatibor és az Uvac-kanyon vidékén.

A túrázás szerelmeseit tömörítő közösségi médiában alakult csoport több éve sikeresen kovácsolja össze érdekes túraútvonalak ajánlva a természet meghódítására bátran vállalkozókat. Az elkövetkező 10 napban Közép-Szerbia vidékeit hódítják meg, kerékpártúra keretén belül. Balázs Katalin, résztvevő, Magyarkanizsa: „Már több éve járunk túrázni, a Tour de Délvidéken most harmadik alkalommal veszünk részt. Először a kanizsai természetjárókkal voltunk biciklitúrán Magyarországon és az nagyon megtetszett és úgy gondoltuk a férjemmel, hogy akkor az idén is eljövünk ide.”

Arató Csongor Pécsről érkezett és évek óta aktív résztvevője a túráknak, most túrapartnerként a fiát választotta a számukra még ismeretlen terepi úthoz, de ahogyan fogalmazott minden bizonnyal különleges tájakban fognak gyönyörködni az út során. „A mi egyesületünknek a pécsi Túrakerékpáros Klubnak ez a hivatása, hogy a fiataloknak a hazai tájaknak a szeretetét mutassuk meg, azt tanítsuk meg és mivel a Vajdaság és a Délvidék a szívünk csücske ezért örömmel járunk ezekre a túrákra, immáron 20 éve.”

Az idei „nagy túrán”, amelyet különböző úti célokat választva minden évben megtesz a közösség, közel 50 barangoló fogja bejárni a Tara hegységet, Zlatibort és az Uvac-kanyont. Zsoldos Ferenc, túravezető: „Szerbiában még nem voltunk így külön a Tour de Délvidékkel biciklizve és azért jött ez az ötlet, merthogy a csoportban nagyon sokféle ember van aki szereti a túrázást és akkor az egyik csoporttagunknak Tóth Kása Attilának volt az ötlete. Ez egy szép dolog, 2 kilométer szintkülönbség majdnem, nem hosszában, hanem felfele.”

A Tour De Délvidéket először még 2002-ben szervezték meg, amelynek kezdeti célja az volt, hogy két keréken felfedezzék Vajdaság szórvány lakta vidékeit is. Mára már programjaik kiterjedtek a Kárpát-medencei országra is, többek között meghódították már Erdélyt és Magyarországot is.

bicikli
kerékpár
Tour de Délvidék

Most

13:04

Nehézbombázót lőtt le Ukrajna

Ukrajna pénteken lelőtte az orosz légierő egyik Tupoljev Tu-22M szuperszonikus nehézbombázóját a dél-oroszországi Sztavropol régióban – közölte Kijev.
09:33, Frissítve: 09:38

Orbán Viktor: békepárti többség kell Európában!

Az európai parlamenti választáson a békepártiság és a háborúpártiság áll szemben egymással, és Európában békepárti többség kell - hangoztatta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, pénteken.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.