Ugrás a tartalomra

Vasárnapi félmaraton Magyarkanizsán

2020.05.17
13:17
2020.05.17
18:09
Forrás
Pannon RTV
Futással indította a vasárnapot 7 magyarkanizsai futó. A kellemes időjárást kihasználva együtt teljesítették a 21,1 kilométeres, félmaratoni távot.

Reggel 9-kor gyülekeztek az Ark Magyarkanizsai Maratonfutók Egyesületének tagjai a magyarkanizsai Tisza-parton. A bemelegítés után el is indult a csapat, és Adorjánt megkerülve teljesítették a félmaratoni, 21,1 kilométeres távot.

Lipták Zoltán, résztvevő, Magyarkanizsa: „A mai félmaraton futásra nem az időeredmények miatt megyünk, inkább, hogy a csapat együtt fusson és egy megbeszélt, közös tempót próbálunk tartani. A félmaratonokat 1:30-1:35-ös időben szoktam lefutni, régebben ez jobban is sikerült, mikor többet edzettem, akkor 1:24-1:25-ös félmaratonjaim is voltak, de most az a lényeg, hogy fussunk közösen a csapattal, az eredményt most mellékes.”

Ebben az időszakban a magyarkanizsaiak is sok félmaratonra, maratonra és ultramaratonra járnak. Az év ezen szakaszában hagyományosan a Zombori Félmaratonra szoktak eljárni, idén azonban a kialakult helyzet miatt erre nem volt lehetőségük.

Hajas József, szervező, Magyarkanizsa: „A zomboriak honlapján láttam egy ilyen ötletet, kezdeményezést, hogy mindenki a saját városában fussa le a félmaratont. Ennek kapcsán gondoltam egyet, hogy összeszedem a csapattagokat. Nem úgy futunk, mintha verseny lenne, hanem ilyen csapatépítő jelleget gondoltam az egésznek, tehát egy közös tempót meghatároznánk és együtt lefutnánk a félmaratoni távot.”

A közös futás ugyan nem verseny volt, azok a futók azonban, akik eleget tettek a zombori kezdeményezők kiírásának, ingyenes nevezést is nyerhettek a 2021-es Zombori Félmaratonra.

maraton
félmaraton
futás
Magyarkanizsa

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.