Ugrás a tartalomra
Pannon RTV/Csubrilo Zoltán

Véget ért a nyári kajakiskola Magyarkanizsán

2020.09.12
12:06
2020.09.12
17:32
Forrás
Pannon RTV
Rekordszámú fiatal részvételével szerveztek nyári kajakiskolát Magyarkanizsán, amelynek zárórendezvényét ma délelőtt tartották.

A Testvériség Kajakklub edzői a több mint két hónapos kajakiskola alatt közel 40 növendékkel foglalkoztak heti három alkalommal. A mai napon pedig egy házi bajnoksággal zárult az iskola.

Hangos kiabálással szurkoltak egymásnak azok a gyerekek, akik részt vettek az idei kajakiskola házi bajnokságán. Az általános iskolás gyerekeknek egy 300 méteres távot kellett teljesíteniük.

Fehér Balázs, Magyarkanizsa: „Igazából azért kezdtem el, mert egy kicsit unatkoztam otthon, nem tudtam mit csinálni. Beiratkoztam és nagyon megszerettem, és egy idő után már mentem versenyre is, de igazából nagyon szeretem és szerintem még egy jó ideig csinálni fogom.”

A magyarkanizsai Apró Emma elmondása szerint nagyon élvezte a kajakiskola minden percét. Édesanyja miatt szerette volna kipróbálni ezt a sportot, mivel ő maga is kajakozott:
„- Anyával is elszoktunk járni a Tiszára és szoktunk gyakorolni.
- Mennyire nehéz kajakozni szerinted?
- Az elején kicsit mindig megbillen az ember, de aztán hogy ha ráérez, akkor már nagyon jól megy neki.”

A nyári kajakiskolát 15. alkalommal szervezték meg Magyarkanizsán. Az oktatók elsődleges célja a kajakozás elsajátítása mellett az volt, hogy minél több fiatallal bővüljön a klub.

Csőke Rudolf, elnök, Testvériség Kajakklub, Magyarkanizsa: „Az idei tömeges részvételi számnak több oka van. Szeretnénk azt hinni, hogy elsősorban a kajaknak a népszerűsége, nyilván hozzájárult az utazás és az egyéb mozgáskorlátozásokra vonatkozó szabályzás, tehát az emberek a Tisza-parton találták meg a boldogulásukat, itt helyben.”

A magyarkanizsai önkormányzat éves szinten mintegy 11 millió dinárral támogatja a községbeli sportklubok működését.

Fejsztámer Róbert, polgármester, Magyarkanizsa: „Ez mellé még biztosítjuk a sportösztöndíjat azoknak a versenyzőknek, akik a legeredményesebbek abban az évben és természetesen van az úgy mond indirekt támogatási mód, amikor azt próbáljuk biztosítani, hogy eljussanak versenyekre, akár hazai, akár nemzetközi szintű versenyekre, itt az üzemanyag, jármű biztosítása vagy éppen egy sofőrnek a biztosítása, aki elviszi őket.

A kajakiskola végeztével nem áll meg az élet a Tisza-parton. Amíg a jó idő engedi, addig a vízen, utána pedig a konditeremben készülhetnek a fiatalok a későbbi versenyekre.

Magyarkanizsa
Testvériség Kajak Klub
Csőke Rudolf
Fejsztámer Róbert

Most

08:49

Narancssárga riasztás van érvényben egész Vajdaságban

Jön a rossz idő – figyelmeztet a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet. Vajdaságban és Közép-Szerbia egyes részein narancsriasztás van érvényben. A hétvégéig és a jövő hét első felében folytatódik a változékony időjárás, záporokkal, zivatarral.
20:54, Frissítve: 08:06

Továbbra is feszült a helyzet Koszovó északi részén

A helyi szerbek ugyanis nem ismerik el az időközi helyi szintű választások eredményeit és a polgármesteri hivatalok előtt tüntetnek, jelenleg békésen. Hétfőn viszont összecsaptak a KFOR békefenntartóival. A NATO további 700 katonát küld a régióba.

Népszerű