Ugrás a tartalomra

Véglegesítették a labdarúgó BL kieséses szakaszának párosításait

2021.12.13
16:57
2021.12.13
17:05
Forrás
nso.hu, MTI
Sorsoltak az Európa Ligában, meg az Európai Konferencia Ligában is

Technikai hiba miatt második sorsolás után váltak véglegessé a labdarúgó Bajnokok Ligája kieséses szakaszának párosításai. A kellemetlen bakit az indoklás szerint szoftverhiba okozta. Sorsoltak az Európa Ligában és az Európai Konferencia Ligában is. Ebben a két sorozatban szerb érdekeltség is van.

A sorsolás megismétlésére azért volt szükség az UEFA indoklása szerint, mert a számítógépes szoftver meghibásodott, ezért a Manchester United nevét tartalmazó golyót is bedobta az edénybe, amikor a Villarreal kapott ellenfelet, de ezt nem lett volna szabad, hiszen a két együttes azonos csoportban szerepelt, így a nyolcaddöntőben szabály szerint nem kerülhetett volna össze egymással. Ezen kívül még egy baki volt, a harmadik párosítás kihúzásánál az Atlético Madrid lehetséges ellenfelei közé a Manchester United helyett a Liverpool került be, ami szintén nem lett volna szabályos, mivel utóbbi egy csoportban szerepelt a spanyol klubbal. 15 órakor megismételték a húzást és a következőképpen alakultak a párosítások: Salzburg–Bayern München, Sporting–Manchester City, Benfica–Ajax, Chelsea–Lyon, Atlético Madrid–Manchester United, Villarreal–Juventus, Inter–Liverpool és PSG–Real Madrid összecsapás lesz a kieséses szakasz első körében.

Sorsoltak az Európa Ligában is, meg az Európai Konferencia Ligában is. Mindkét sorozatban szerb érdekeltség is van. Utóbbi, nemrégiben létrehozott ligában a Partizan a nyolcaddöntőben a cseh AC Sparta Praha együttesével mérkőzik meg február 17-én, egy héttel később következik majd a visszavágó. Az Európa Ligában a BL-ből átsorolt csapatokhoz húztak most ellenfelet: így például Barcelona-Napoli, Lipcse-Real Sociedad, és Dortmund-Rangers meccs is lesz. A sorozat március közepén - 10-én, illetve 17-én - folytatódik a nyolcaddöntős mérkőzésekkel, amelyre február 25-én sorsolnak. Ebben már érdekelt a Crvena zvezda is, mivel csoportelsőként egyenesen bejutott a nyolcaddöntőbe.

foci
BL
labdarúgás
Bajnokok Ligája
sorsolás
Európa Liga
Európai Konferencia Liga

Most

13:04

Nehézbombázót lőtt le Ukrajna

Ukrajna pénteken lelőtte az orosz légierő egyik Tupoljev Tu-22M szuperszonikus nehézbombázóját a dél-oroszországi Sztavropol régióban – közölte Kijev.
09:33, Frissítve: 09:38

Orbán Viktor: békepárti többség kell Európában!

Az európai parlamenti választáson a békepártiság és a háborúpártiság áll szemben egymással, és Európában békepárti többség kell - hangoztatta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, pénteken.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.