Ugrás a tartalomra

Vereség Hollandiától

2012.09.12
07:48
2017.10.03
09:34
4-1-es vereséget szenvedett hazai pályán a magyar labdarúgó válogatott világbajnoki selejtező mérkőzésen Hollandiától
4-1-es vereséget szenvedett hazai pályán a magyar labdarúgó válogatott világbajnoki selejtező mérkőzésen Hollandiától. A sztárokkal teletűzdelt vendégcsapat már a harmadik percben megszerezte a vezetést a budapesti találkozón, amit még Dzsudzsák Balázs tizenegyesből kiegyenlített, ezután viszont beindult a holland henger.Nagy volt a várakozás a magyar szurkolók részéről a tegnapi találkozót megelőzően. A magyar válogatott pénteken győzelemmel rajtolt Andorra ellen. Ettől most egy jóval keményebb ellenfél, a világbajnoki ezüstérmes hollandok vártak a magyarokra. Az eredmény kijózanító volt a hazaiaknak. Hiába a nagy fogadkozás, nagy verés lett belő



holland csapat könnyed játékkal, félgőzzel gurított egy négyest a magyaroknak. Louis Van Gaal holland mester elégedetten nyilatkozott a fiatal együttesének teljesítményéről a mérkőzést követő sajtótájékoztatón. „Mondtam, hogy a góllövés fog számítani, nekünk ez hamar összejött, utána ugyan kaptunk tizenegyesből egy gólt, de a magyar csapat a második félidőben szervezetlenül játszott, mi pedig többet is lőhettünk volna két gólnál. Két nehéz ellenféllel kezdtünk, a két meccsből hat pontot szereztünk, hat gólt lőttünk, és csak egyet kaptunk, azt is büntetőből. Összességében tehát elégedett vagyok.”Egervári Sándor magyar szövetségi kapitány a mérkőzést követő sajtótájékoztatón azt mondta, egyéni hibák miatt kapott ki a csapat. „Gratulálni kell az ellenfélnek. Megérdemelten nyerte meg a mérkőzést, még akkor is, ha mi hátul meglehetősen komoly egyéni hibákat követtünk el, elég durva egyéni hibákat. A mérkőzés elején előnyhöz juttatuk a holland csapatot és ahogy a mérkőzés után futottunk megtalálták a hollandok a gyenge pontjainkat.”A magyar csapat 2 meccs után 3 ponttal a harmadik helyen áll a csoportjában. Szerbia tegnap sikeresebb volt. Újvidéken 6-1-re verte Wales válogatottját, vezeti a tabellát.
magyar
foci
vereség
holland

Most

13:41, Frissítve: 13:59

Ökumenikus imahét Hertelendyfalván

A Krisztus-hívők egységéért tartottak összejövetelt a helyi vallási közösségek tagjai Hertelendyfalván az Imahét keretében. Az evangélikus, katolikus és református egyháztagok együtt énekeltek és imádkoztak.
12:09

Tréfás tanári hangverseny Magyarkanizsán

A könnyedebb hangvételű előadás a magyarkanizsai Alapfokú Zeneiskola és az óbecsei Petar Konjović Alapfokú Zeneiskola tanárainak és diákjainak közreműködésével jött létre a magyarkanizsai Művészetek Háza színpadán.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.