Ugrás a tartalomra

Vereséggel kezdett a Spartacus a felújított pályán

2018.12.05
19:49
2023.08.18
14:45
Forrás
Pannon RTV
3:1-es győzelmet aratott a belgrádi Crvena Zvezda a szabadkai Spartacus vendégeként a szerb labdarúgó Szuperliga 19. fordulójában. A bajnoki mérkőzést a felújított Városi Stadionban játszották le.

Azt is mondhatnák, hogy a papírforma érvényesült a Spartacus és a Crvena Zvezda mérkőzésén. A hazai csapat a meccs első 25 percében remekül helyt állt, a vendégeknek nem sikerült komolyabb helyzetet kialakítaniuk. Később ez változott és a Spartacus csak a szerencsének köszönheti, hogy nem került hátrányba. Az első játékrész végéhez közeledve egyre inkább fölénybe került a belgrádi együttes, aminek a 36. percben meg is lett az eredménye. Az első félidőben még egy gól született méghozzá büntetőből. A fordulás után is a vendégek akarata érvényesült. A hazaiaknak nem sikerült komolyabb helyzet kialakítaniuk, sőt a piros-fehérek a 69. percben megszerezték a harmadik találatukat. A mérkőzés képe nem változott a későbbiekben, továbbra is fölényben játszott a belgrádi alakulat. A Spartacus a hosszabbításban szerezte meg szépítő találatát, így a végeredmény 1:3 lett a Crvena Zvezdának. Predrag Rogan, a szabadkaiak vezetőedzője szerint a mérkőzés esélyese gyűjtötte be a három pontot.

Predrag Rogan, edző, Spartacus LK, Szabadka: „Tudatában voltunk annak, hogy kikkel játszunk és milyen játékmódra kell válaszolnunk a Crvena Zvezda ellen. Egyébként ebben a pillanatban a Crvena Zvezda a szerb labdarúgás színvonala felett áll. Olyan focit mutatnak be, ami inkább az európai labdarúgáshoz közelít és nem a szerb focihoz és ezért gratulálnom kell Milojević úrnak és az ő szakma stábjának.”

Vladan Milojević a Crvena Zvezda vezetőedzője elégedett volt a mérkőzés alakulásával, majd külön kiemelte, az új gyepszőnyeg kiváló minőségét: „Ki kell emelni a hangulatot, hihetetlen pálya. Tényleg élveztem, minden elismerésem a Spartacusnak és Szabadkának, csak gratulálni tudok.”

A tabellát továbbra is a Crvena Zvezda vezeti 53 ponttal, míg a Spartacus 16 ponttal a 12. a szerb labdarúgó Szuperligában.

Spartacus
Crvena zvezda
Szabadka

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.