Ugrás a tartalomra

Vízilabda Eb - Simán jutott a négy közé a magyar női válogatott

2020.01.21
20:57
Forrás
MTI
A magyar válogatott bejutott a legjobb négy közé a Duna Arénában zajló vízilabda Európa-bajnokság női tornáján.

Bíró Attila együttese a keddi negyeddöntőben magabiztos játékkal, 16-3-ra győzte le a franciákat. A magyar csapat a csütörtöki elődöntőben a világbajnoki ezüstérmes, s az európai csapatok közül egyedüliként már olimpiai induló spanyol gárdával találkozik. A kvalifikációs kontinensviadalon egyetlen tokiói kvóta talál gazdára.

Abszolút favoritként várta a negyeddöntőt a tornán százszázalékos magyar csapat, ugyanis a korábbi Eb-ken mind a hét mérkőzését megnyerte a franciák ellen, köztük a négy évvel ezelőtt Belgrádban, ugyancsak a nyolc között megrendezett összecsapást (18-6).

A magyarok rendkívül összeszedetten kezdték a találkozót, a franciáknak erőn felüli teljesítmény kellett ahhoz is, hogy tiszta lövőhelyzetet dolgozzanak ki, Kasó Orsolyának rengeteg blokk segített. A házigazdák a nyitónegyedben három gólt szerző Keszthelyi Rita vezetésével 5-2-es előnyre tettek szert.

A hazai védekezés a folytatásban is rendben volt, elől viszont becsúszott egy-két kapkodásból adódó hiba, de ez is bőven belefért, a nagyszünetben 8-3-at mutatott az eredményjelző. A fordulást követően még inkább "kinyílt az olló", a kapuban Kasót váltó Gangl Edinát nem tudták megoldhatatlan feladat elé állítani a franciák, akikre az utolsó nyolc perc előtt tizet számolt a közönség (13-3).

A negyedik negyedben közel hat és fél percen keresztül nem született gól, ekkor Parkes Rebecca, majd Keszthelyi tett arról, hogy ez a játékrész is biztosan a magyaroké legyen.    A 16-3-as végeredményt Máté Zsuzsanna állította be, a házigazdák pedig a meccs második felét kapott gól nélkül hozták le.

Budapest
Vízilabda Európa-bajnokság
vízilabda
Franciaország

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.