Ugrás a tartalomra

Vučić köszönetet mondott a női röplabda válogatottnak

2019.09.10
13:21
2024.03.19
08:50
Forrás
Pannon RTV
Köszönet az éremért és Szerbia hírnevének öregbítéséért - mondta ma Aleksandar Vučić az Európa-bajnok röplabdázók fogadásán.

Szerbia női röplabda válogatottja tegnap este érkezett vissza Ankarából, címvédőként a vasárnapi döntőben hatalmas csatában győzték le a házigazda török csapatot.

Hatalmas ováció fogadta a címvédő röplabdázókat hétfőn este Belgrádban. A győztes csapat a hagyományokhoz híven együtt állt ki a tömeg elé a bajnokok erkélyén. Aleksandar Vučić szerb államfő pedig kedden délelőtt fogadta a csapatot.

Maja Ognjenović, a szerb női röplabda-válogatott csapatkapitánya az egész együttes nevében megköszönte a szerb államfő támogatását és a fogadást: „Köszönjük azokat a rendkívüli feltételeket, amelyeket az államunk és a szövetségünk biztosított. Törekszünk arra, hogy teljesítsük az elvárásokat és jövőre is ugyanezért ugyanitt, ugyanebben az időben találkozunk.”

A női röplabda válogatott tagjai névre szóló mezzel és az Európa-bajnok csapat által aláírt labdával ajándékozták meg a szerb államfőt. Aleksandar Vučić hangsúlyozta, egész Európa láthatta, hogy mennyire sikeres Szerbia, hogy a szerb sportolók, a szerb röplabdázók a legjobbak: „Tudják milyen népszerűsítése ez az országunknak? Az elődöntőben Olaszország és Lengyelország is benn volt. Ha kiszámolják az több mint 200 millió ember az európai kontinensen, azokból az országokból, amelyek játszottak az elődöntőben és ők jól tudják, hogy Szerbia mit ért el.”

Az elért eredmény kizárólag a röplabdázók eredménye - tette hozzá az államfő. Vučić arról is biztosította a játékosokat, hogy Szerbia továbbra is mindent megtesz annak érdekében, hogy biztosítsa a felkészüléshez szükséges feltételeket.

röplabda
európa bajnok
válogatott
Aleksandar Vučić

Most

Népszerű