Ugrás a tartalomra

Zenta büszke bajnokaira

2022.09.23
19:45
2022.09.23
19:50
Forrás
Pannon RTV
A község kiváló sportolóit fogadta Zenta polgármestere, Czegledi Rudolf. A bajnokok ezt követően kivonultak a városháza előtti pavilonhoz, ahol a rajongók, valamint a családtagok is köszöntötték őket.

Négy bajnokot fogadott Zenta polgármestere, Czegledi Rudolf péntek délután a városházán, köztük két kajakozót, akik kiváló eredményeket értek el a Világ- és Európa-bajnokságon.

Gere Katalin, kajakozó: „Az idén Belgrádban megrendezett Junior és U23-as Eb-n lettem hatodik K1000 méteren, és ugyanezen a számban a világbajnokságon, ami Szegeden volt megrendezve, szintén hatodik helyet értem el.”

Marko Subotić, kajakozó: „Idén részt vettem a felnőtt Európa-bajnokságon Münchenben, és negyedikek lettünk csapathajóban, négyesben, ezer méteren. Egy hajszál választott el minket a dobogótól. Megtisztelő érzés, hogy a Zenta város így fogad minket.”

A kajakozók mellett a gerelyhajító Világos Adriana is elismerésben részesült. A kishegyesi sportoló idén számos érmet hozott haza. A korosztályos világcsúcstartó a junior világbajnoki címének megvédésére, valamint az első felnőtt Európa-bajnokságán szerzett ezüstérmére a legbüszkébb. „Jövőre lesz a junior Európa-bajnokság, az lesz a fő cél, és a budapesti világbajnokság a felnőttek között. Szenvedélyem a gerelyhajítás. Annak idején véletlenül kezdtem el. Igazából kézilabdával kezdtem, azután jött a vortexdobás, és gerelydobás lett a vége. Tényleg ez a szenvedélyem, szívből csinálom, és remélem még sokáig.”

Nemes Máté világbajnok birkózót is ünnepelte a közönség. A tavalyi európa-bajnoki arany után ezúttal a vb-elsőséget is megszerezte. Célja az olimpiai érem. „Most egy kis pihenő, és jövőre a kvalifikációs világbajnokságra készülünk. Most még nem tudjuk, hogy jövőre Budapesten, Isztambulban, vagy talán hazánkban lesz újból a világbajnokság. Az a fő cél jövőre, hogy meglegyen az olimpiai norma, és azután 2024-ben az olimpián valami nagy sikert elérni.”

Zenta önkormányzata fontosnak tartja a sport támogatását. Ezek a bajnokok élő példák, hogy ez meg is térül, hiszen sikereikkel világszerte öregbítik Zenta város hírnevét - jegyezte meg a polgármester, Czegledi Rudolf: „Büszkeséggel tölt el bennünket és köszönettel tartozunk ezeknek a fiatalembereknek, hogy munkájukkal ilyen szép eredményeket érnek el, ami világra szóló, most már így lehet mondani, hiszen világbajnok érmesekről van szó. Szeretnénk a köszönetünket és a büszkeségünket is kifejezni.”

A városházán megtartott fogadás után a sportolók kivonultak az épület előtti pavilonhoz, ahol rajongóik, barátaik és családtagjaik várták őket.

Zenta
sportolók
bajnokok
Czegledi Rudolf
Gere Katalin
Marko Subotić
Világos Adriana
Nemes Máté

Most

Népszerű