Ugrás a tartalomra
Pannon RTV/Molnár Ádám

Zökkenőmentes a kajakosok oktatása Magyarkanizsán

2020-08-11
11:34
2020-08-11
16:34
Forrás
Pannon RTV
A nyári kajakiskolába idén közel 40 gyerek jelentkezett,

Zökkenőmentesen folyik a kis és a nagy kajakosok oktatása Magyarkanizsán. A helyi Testvériség Kajakklub szervezésében már 15. alkalommal tartanak nyári kajakiskolát, amin idén közel 40 gyerek vesz részt. Emellett az idősebb gyerekekkel is napi szinten foglalkoznak az edzők.

A járvány a sportolókra is hatással volt, a legtöbb verseny elmaradt vagy elhalasztották. Ennek ellenére a magyarkanizsai kajakosok nem álltak le, a hét szinte minden napján edzenek, hogy formában tartsák magukat.

Nagy Lara, Magyarkanizsa: „Délelőtt, délután van edzésünk. Délelőtt inkább ilyen technikázós, lazább edzések vannak és délután vannak az ilyen percek vagy távok vagy ilyen erősebb edzések.”

Kovács Ádám, Magyarkanizsa: „Most távokat fogunk gyakorolni, ugye a versenyekre felkészülünk, 1,5 óra lesz nagyjából. A távokat szeretem, mivel oda jobban oda kell figyelni és nem annyira megterhelő.”

A hagyományos nyári kajakiskolába idén közel 40 gyerek jelentkezett, akik elsősorban a kajakozás alapjait sajátíthatják el az edzések alkalmával. László Gábor, edző, Testvériség Kajakklub, Magyarkanizsa: „Folyamatosan van csatlakozás még, egy hónapja tart és még ma is, állandóan vannak új csatlakozók. Azokkal, akik csatlakoznak hozzánk a hajó, az evező, a víz ismerete, akik már folyamatosan járnak egy bizonyos ideje, velük a hosszabb evezés is bedobható.”

Az edzések a járványügyi előírásoknak megfelelően zajlanak. Apró István, vezetőedző, Testvériség Kajak Klub, Magyarkanizsa: „Megpróbáltunk 15-ös csoportokba szétosztani őket, hogy minél nagyobb legyen köztük a távolság. A kajak sportról tudni kell, hogy itt nincsenek közvetlen kontaktusban a gyerekek, talán itt a legkevésbé áll fenn a lehetőség, hogy megfertőzzék egymást.”

A vezetőedző hozzátette, hogy idén a kajakos fiatalok mindössze a magyarkanizsai regattán bizonyíthatták tudásukat. Remélik, hogy hamarosan végre újra versenyezhetnek.

kajak
Tisza
kajakiskola
gyerek

Most

21:44, Frissítve: 22:06

Ha összefogunk, meglesz a pénz!

Pál Gajódi Olivér 2019.12.17-én született Bajmokon. Élete első hónapjai óta kemény harcot vív egy súlyos betegség, a gerinc eredetű izomsorvadás ellen.

Népszerű

Ausztriában szakad a hó

A meteorológiai Intézet Tirol, Vorarlberg, Salzburg és Nyugat-Steiermark tartományokra kiadta a téli figyelmeztető jelzést.